13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaságMagyarország GDP-je első helyen Európában! Ötszázalékos növekedéssel szárnyal a hazai gazdaság

Magyarország GDP-je első helyen Európában! Ötszázalékos növekedéssel szárnyal a hazai gazdaság

Éves összevetésben az első helyen állunk az uniós országok között

Kifejezetten impozáns európai és régiós összehasonlításban is a magyar gazdaság növekedése, amely éves összevetésben a harmadik negyedévben elérte az öt százalékot. Az elemzők szerint egész évre kitart a lendület.

Az Európai Unióban messze a leggyorsabb növekedést érte el a magyar gazdaság a harmadik negyedévben – derült ki az Eurostat adataiból. Éves összevetésben az első, míg negyedéves összehasonlításban Lengyelország mögött a második helyen áll hazánk. A Központi Statisztikai Hivatal tegnap tette közzé, hogy a vizsgált időszakban a nyers adatok szerint öt, a kiigazított számok szerint pedig 4,8 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ehhez az ipar, az építőipar és a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá a legnagyobb mértékben.

– Számos kedvezőtlen fejlemény – így a brexit, a kereskedelmi háborúk, valamint a német és kínai lassulás – övezi a magyar gazdaság teljesítményét. Ha mindez nem volna, a növekedés akár a hat százalékot is megközelíthette volna – közölte lapunkkal Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. Kiemelte, hogy a hazai növekedés kifejezetten impozáns európai és régiós összehasonlításban, az euróövezethez képest a bővülési többletünk négy százalékpont közelében maradt. Ez azt mutatja, hogy a hazai gazdaság határozott felzárkózási pályán van.

 

– A következő negyedévekben fokozatosan lassulhat a GDP dinamikája, de nem várható látványos fékezés. Idén továbbra is 4,9 százalékos növekedésre lehet számítani, míg jövőre 3,7 százalékosra. A belső keresleti tényezők azonban felfelé mutató kockázatokat jelentenek a növekedés ütemére – tette hozzá az elemző.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője úgy ítélte meg, hogy az egész évi növekedés rendkívül közel maradhat az öt százalékhoz.

Ez a költségvetés számára pedig azt jelenti: kisebb pénzügyi impulzusra lehet szükség ahhoz, hogy a kedvező teljesítményt jövőre is fenn lehessen tartani. Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a gazdaság belső motorjai jelenleg, annyira erősek, hogy markánsan ellensúlyozni tudják a külső környezet lassulásának hatásait.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője pedig arra is felhívta a figyelmet, hogy a versenyképesség további javítására, az export magas szinten tartására és az oktatás fejlesztésére lehet szükség annak érdekében, hogy a magyar növekedés továbbra is lényegesen meghaladja az uniós átlagot.

Készül az új akcióterv

Négy ok húzódik meg amögött, hogy a harmadik negyedévben öt százalékkal növekedett a magyar gazdaság – mondta csütörtökön a pénzügyminiszter. Varga Mihály jelezte: sikert hoztak a kormányzati programok, folytatódott a munkahelyek számának emelkedése és a bérnövekedés, miközben jól szerepeltek a gazdasági résztvevők az exportpiacokon és javult az uniós források felhasználása. A tárcavezető szerint a mostani eredmény azért is jelentős, mert úgy jegyeztek fel idehaza ötszázalékos negyedéves GDP-növekedést, hogy közben gyengélkedik a nemzetközi gazdaság, s benne a német ipar is. Varga Mihály beszélt arról is, hogy úgy számolnak: a negyedik negyedévben 4,7 százalékos bővülés jöhet, az év egészében pedig 4,8 százalékkal nőhet a gazdaság, vagyis az előzetes kormányzati várakozást is felülmúlhatja a GDP alakulása. Mint mondta, a tavaszi gazdaságvédelmi intézkedések után jövőre újabb akcióterv jöhet, amelynek dolgoznak a részletein. (J. T.)

magyarnemzet, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem