7.3 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekMagyarország elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is!

Magyarország elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is!

Magyarország ma már lélekben és testben is elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az erdélyi Szászfenes református templomának vasárnapi avatóünnepségén.

A miniszterelnök a település református közösségének gyülekezetszervező, templomépítő munkáját méltatva kijelentette: „ahol van munka, ahol van akarat, tenni akarás és összefogás, ott a segítség sem marad el. Büszkék vagyunk rá, hogy a magyar kormány támogathatta ennek a templomnak a befejezését”.

Megjegyezte: a templomépítéshez nyújtott segítség részben annak is köszönhető, hogy a Kárpát-medence magyarsága 2014-ben már együtt dönthetett „egy határokon átnyúló, minden magyar közösségért felelősséget vállaló nemzetpolitika” mellett. „Kérem ne feledjék, jövőre megint eljön az idő, és megerősíthetjük ezt a szövetséget” – tette hozzá Orbán Viktor.

„Nekünk magyaroknak akkor lesz jövőnk, akkor tudjuk megóvni közösségünket, épületeinket és szellemi örökségünket, ha összefogunk, akkor lesz jövőnk, ha növeljük az óvodák, iskolák számát, és minden magyar gyermek számára elérhetővé tesszük a magyar nyelvű oktatást. Akkor lesz jövőnk, ha megteremtjük annak feltételeit, hogy Önök a szülőföldjükön tudjanak boldogulni. Itt élhessenek, itt dolgozzanak, itt alapíthassanak családot, és itt járhassanak a gyülekezetbe. És végül akkor lesz közös jövőnk, ha továbbra is együtt hozzuk meg a közös döntéseket” – fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor kijelentette, hogy Európa nyugati fele nemtörődömségből vagy naivságból eltünteti vallási szimbólumait, és hátat fordít saját kultúrájának, észre sem véve, hogy ezzel saját jövőjét dobja el. „A mai templomavatónk túlmutat önmagán. Olyan mint cseppben a tenger. A magyar ember élni akarásáról tesz tanúbizonyságot” – hangoztatta.

A templomavató istentisztelet keresztelővel kezdődött. A gyülekezet legújabb tagját Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke keresztelte meg.

Prédikációjában Kató Béla erdélyi református püspök a bibliai menedékvárosok példáját idézve azt kívánta, hogy legyen a templom menedék. „Nekünk erdélyi magyaroknak az intézményeink jelentik a menedékhelyet, ahol megőrizhetjük anyanyelvünket, kultúránkat” – fogalmazott a püspök. Megjegyezte, úgy építették fel a templomot, hogy mellette bölcsőde és óvoda kap majd helyet. Nemcsak a gyülekezet felnőtt tagjai menekülhetnek a templomba, hanem ide hozhatják gyermekeiket is.

Orbán Viktor az avatási ünnepség után a templom előtt összegyűlt hívőket emlékeztette arra, hogy ők is szavazhatnak a magyar parlamenti választáson, és kérte a támogatásukat a jövő áprilisban esedékes megmérettetésen. Én csak akkor tudok önöknek segíteni, ha önök is segítenek bennünket – mondta a miniszterelnök.

A Kolozsvártól nyugatra fekvő, a várossal csaknem összeépült Szászfenes az utóbbi 15 évben megnégyszerezte lakossága számát. A kedvezőbb ingatlanárak miatt tízezrek költöztek – többnyire Kolozsvárról – a településen felépített tömbháznegyedekbe, így Szászfenes a több mint 30 ezer lakosával ma Románia legnagyobb községe.

A település 14. században épült római katolikus templomát a reformáció utáni két évszázadban a protestánsok használták. Református templom azonban mindeddig nem épült Szászfenesen. A több mint ezer fősre gyarapodott református közösség szerveződő gyülekezete istentiszteleteit előbb egy magánházban, majd a település kultúrházában, később pedig az egyik presbiter tulajdonában levő panzióban tartották.
Máté István lelkész a templomavató előtt elmondta, hogy a teljes beruházás 3,5 millió lejbe (238 millió forint) került, a Bethlen Gábor Alapkezelő 160 millió forinttal támogatta az építkezést.

Forrás: MTI – fidesz.hu

Képek: Mezon-Com, wikipedia

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work