18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföld"Magyarország az osztrák és az olasz kormány szövetségét keresi a menekültpolitikában"

„Magyarország az osztrák és az olasz kormány szövetségét keresi a menekültpolitikában”

Magyarországnak az a szándéka, hogy szorosabban együttműködjön Ausztriával és Olaszországgal a menekültügyben – mondta el a Reuters hírügynökségnek Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

Kép: Hirmagazin.eu
Kép: Hirmagazin.eu

Szijjártó elmondta, hogy a bécsi néppárti-szabadságpárti kormány, illetve a márciusi választásokon győztes olasz jobbközép koalíció hasonlóan gondolkodik a kérdésről, mint a közép-európai államok.

Így nyilvánvaló, hogy a jövőben együtt fogunk működni”

– fogalmazott a Reutersnek adott interjújában a tárcavezető.

Ez nem Európa nyugati része ellen irányul, hanem a migráció ellen, és a saját érdekeinket szolgálja, mert nekünk a biztonság az első”

– szögezte le.

A politikus egyúttal hangsúlyozta, hogy a visegrádi négyek – azaz Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia – nem tervezik csoportjuk kibővítését, de ez nem jelenti azt, hogy ne fűzhetnék szorosabbra kapcsolataikat a hasonló gondolkodású országokkal.

Biztosan szeretnénk közelebbi és hatékonyabb együttműködést Ausztriával, és természetesen remélhetőleg a leendő olasz kormánnyal”

– mutatott rá.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
Mint ismert, Sebastian Kurz néppárti osztrák kancellár pénteken azt mondta, hogy az év második felében esedékes osztrák soros uniós elnökség alatt szeretne az Európai Uniót megosztó áttelepítési kérdéskör helyett az esetleges újabb menekülthullámok megelőzésére összpontosítani. Kurz január végén találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, akinek szorosabb együttműködést ígért a menekültpolitikában.

Reuters hírügynökség a Miniszterelnökséget vezető Lázár János nemrég közzétett, a liberálisok körében nagy felzúdulást kiváltó bécsi videójáról is faggatta Szijjártó Pétert. A Facebook közösségi oldalon megosztott felvételen Lázár azt mondta, hogy a bevándorlók kiszorítják a „fehér keresztényeket” az osztrák főváros egyik kerületéből. A Facebook először eltávolította a videót, majd helyreállította azt. Szijjártó elmondta: nem tartja szerencsétlennek a miniszter megjegyzéseit.

Ausztriában ismert tény, hogy a bécsi iskolákba beíratandó muszlim gyerekek száma megközelíti a beíratandó osztrák gyerekek számát. Ez nyílt vitatéma”

– mutatott rá a külgazdasági és külügyminiszter.

Forrás: 888.hu

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner