Hirmagazin.eu
Főoldal » Magyarország az élmezőnyben jár a kiberbiztonság területén Európában
Életmód hírek

Magyarország az élmezőnyben jár a kiberbiztonság területén Európában

Október a kiberbiztonság hónapja. Az európai kezdeményezés célja a kiberbiztonsági tudatosság növelése, és a kibertérben megjelenő fenyegetések széles körben történő megismertetése.

Ennek érdekében a Nemzeti Kiberbiztonsági Intézet minden év októberében a legváltozatosabb ötletekkel, módszerekkel és programokkal hívja fel a figyelmet. Ezen a hétvégén rendezték például az IT biztonsági verseny második fordulóját is.

A verseny első fordulója tavasszal, egyéni megmérettetés keretében zajlott le, a szervezők azonban kíváncsiak voltak arra is, hogy ezek a fiatalok hogyan teljesítenek csapatban – tájékoztatott Bor Olivér, a Nemzeti Kiberbiztonsági Intézet sajtóreferense az M1 Ma Este című műsorában.

A verseny arra összpontosít, hogy egy olyan közösséget hozzanak létre, amely még nincs jelen Magyarországon. Elmondta, a verseny keretében a résztvevőket

kompetitív körülmények között próbálják megmérettetni,

és felmérik, hogy mire képesek, és mi az, amivel még nincsenek tisztában. A későbbiekben pedig arra törekednek, hogy előmozdítsák – akár a versenyen résztvevők segítségével is – Magyarország kiberbiztonságát.

Arról is beszélt, hogy a Nemzeti Kiberbiztonsági Intézet ajtaja nyitva áll minden olyan érdeklődő előtt, akit érdekel ez a téma, és szeretne ezzel foglalkozni a jövőben. Ugyanakkor egy nagyon komoly szűrésen kell részt venniük a jelentkezőknek, és ez nemcsak a szakmai kompetenciát foglalja magába – mutatott rá.

Különbség a hekkerek között

A verseny egyik kitűzött célja továbbra is az, hogy különbséget tegyen az etikus hekkerek és a hekkerek között, és erre a közvélemény számára is fel kell hívni a figyelmet. Hangsúlyozta, a két fogalom teljesen eltér egymástól, ugyanis „egy etikus hekker az nem hekker, de egy hekker nem feltétlenül etikus” – fogalmazott.

Mint mondta, a különbségek mindenképp a motivációkban keresendők, illetve abban, hogy a feltárt sebezhetőségeket vagy információkat, amikre rájöttek, közszemlére tétetik, vagy megtartják saját maguk, esetleg megbízójuk számára. Ha a megszerzett adatok úgy kerülnek nyilvánosságra, hogy ehhez nem volt az engedély megadva, akkor nem beszélhetünk etikus hekkerről – emelte ki Bor Olivér.

Megjegyezte, a hekkerek

komoly nemzetbiztonsági kockázatot is okozhatnak,

és vannak olyan államok, ahol már volt erre példa. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a gazdasági tényezőket is súlyosan érinti, hiszen komoly összegeket kell befektetni egy-egy kibertámadás kártérítésére. De ideológiai hatása is van, ami nem más, mint a bizonyos eszmék mentén haladó ártó szándék – jegyezte meg.

Halálos áldozatai is vannak a kibertámadásoknak

A kibertámadásoknak már halálos áldozatai is voltak korábban, amikor egy külföldi kórházat vírussal fertőztek meg. Bor Olivér elmondta, ez egy reális probléma, amelyre a verseny során is kitérnek, különböző szimulációkat vetnek be offenzív és deffenzív feladatok keretében. Nagyon fontos emellett a kommunikáció megléte, illetve a támadó és a védelmi feladatok ismerete.

Véleménye szerint

Magyarország az élmezőnyben jár a kiberbiztonság területén

európai viszonylatban. Az európai kiberbiztonsági hónap aktivitását tekintve pedig elmondható, hogy Magyarország már évek óta a legjobb tízben foglal helyet. A felmérések azt is kimutatták, hogy hazánk rendezi a legtöbb ilyen rendezvényt, amely azt mutatja, hogy a magyarok elkötelezettek a kibervédelem irányába, a magyar szakemberek Európa legjobbjai közé tartoznak – hívta fel a figyelmet Bor Olivér.

Közölte, a kibervédelem alapja a gyors reagálás a fenyegetésekre, és a szakemberek közötti hatékony együttműködés. Véleménye szerint tökéletes kibervédelem nincs, ezért a hozzá nem értőket óvatosságra és körültekintésre intette. A világhálóra kapcsolt eszközök mindegyike támadható, a digitalizációba vetett bizalmat azonban ennek ellenére is meg kell őrizni – tette hozzá.

A győztes Washingtonba utazhat

A verseny október 29-én, a döntővel ér majd véget, ahol a tíz legjobb csapat fogja összemérni tudását, a győztes pedig egy washingtoni szakmai utat fog nyerni.

A címlapfotó illusztráció.

hirado, m1

Hasonló hírek

Meghalt Kiss Eszter, az Index újságírója.. Isten nyugosztalja!

Géza

Ő nem fog megbántani, ő támogatni fog, melletted lesz mindig…

Mazsi

Elhunyt felesége tiszteletére több ezer fát ültetett. 17 év múlva megdöbbentő légi felvétel készült róla

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------