11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldMagyarország az egyik legnagyobb nyertese az uniós költségvetési tárgyalásoknak

Magyarország az egyik legnagyobb nyertese az uniós költségvetési tárgyalásoknak

Négy napos, maratoni tárgyalás után megszületett a megállapodás a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló keretköltségvetésről és a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságok helyreállítását célzó pénzügyi csomagról a brüsszeli csúcson.

Orbán Viktor miniszterelnök hatalmas áttörésnek nevezte a megállapodást, és azt mondta: a visegrádi országok büszkék lehetnek az elért eredményre – hangzott el az M1 Híradójában.

„Megcsináltuk!” – ezzel a felkiáltással jelentette be kedd reggel Charles Michel az Európai Tanács elnöke, hogy 90 órányi tárgyalás után született megállapodás a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló keretköltségvetést és a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságok helyreállítását célzó pénzügyi csomagról.

Négy hosszú napon és éjszakán át tárgyaltunk, több mint kilencven órán át, de megérte. Ez a megállapodás annak a jele, hogy képesek vagyunk cselekedni Európában” – értékelte a megállapodást Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

A most elfogadott megállapodás értelmében 2021-2027 közötti EU-s költségvetés keretösszege Charles Michel korábbi javaslatával megegyezően 1074 milliárd euró maradt.

A 750 milliárd eurós helyreállítási alap szerkezete átalakult, a korábbi 500 milliárd euró helyett 390 milliárd eurót kaphatnak vissza nem térítendő támogatásként az uniós országok, és 250 milliárd euróról 360 milliárd euróra nő a kedvezményes hitelek nagysága.

Nem elégedett a megállapodással a Magyarországot a tárgyalások alatt folyamatosan támadó holland miniszterelnök.

Mark Rutte azonban üdvözölte, hogy az elfogadott szövegbe beépült egy vészfék-mechanizmus.

Ez feljogosítja valamennyi uniós tagállamot, hogy vitát kezdeményezzen, ha meglátása szerint egy másik tagország nem megfelelően hajtja végre az uniós források kiosztásához rendelt reformprogramokat.

Nemcsak hasznos harc volt ez, hanem jó harc is

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök az uniós csúcsot követően a lengyel miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

A kormányfő arról beszélt, hogy komoly eredményt ért el a jogállamisági vitában is.

Minden kísérletet, amely megpróbált párhuzamot vonni a jogállamiság és a költségvetés között, azt sikerült megcsáklyázni, sikerült elutasítani. Nem lehet két különböző dolgot összekapcsolni. A jogállamiságot, ami nagyon fontos és a költségvetési fegyelmet, ami szintén nagyon fontos

– hangsúlyozta Orbán Viktor.

Hozzátette, a még megoldásra váró kérdések a politikai tevékenységet folytató, uniós pénzből támogatott, saját kormányaikat elfogadhatatlan módon támadó civil szervezetek átláthatósága a közeljövőben ismét az uniós tanács asztalára kerülnek.

„Azt kívánom minden magyarnak, soha ne legyen kevésbé sikeres reggelje, mint a mai”

Magyarországnak és Lengyelországnak nemcsak komoly pénzösszegeket sikerült szereznie, hanem megvédte nemzeti büszkeségét az európai uniós csúcson értékelte Orbán Viktor az uniós csúcsot. A kormányfő Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a két országnak sikerült egyértelművé tennie: azok részéről, akik örökölték a jogállamiságot, elfogadhatatlan, hogy kioktassák és kritizálják azokat a szabadságharcos népeket, amelyek nagyon nehéz időket éltek meg és sokat tettek a kommunista rezsim ellen.

Azt kívánom minden magyarnak, soha ne legyen kevésbé sikeres reggelje, mint a mai” – mondta Orbán Viktor az uniós csúcs után a lengyel miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján. A kormányfő hangsúlyozta a magyarok és a lengyelek nagyon büszke népek és a büszkeség még néha a pénznél is fontosabb. Hozzátette, a tárgyalások előtt és közben is voltak kísérletek, hogy a két országot kioktassák.

 Nemcsak sikerült egy megfelelő összeget kialkudnunk, hanem meg tudtuk védeni nemzeteink büszkeségét

és világossá tettük: nem elfogadható, hogy bárki, különösen azok, akik örökölték a jogállamiságot kritizáljanak minket, a szabadságharcosokat” – mondta Orbán Viktor kiemelve, senki nem oktathatja ki a szolidaritás nemzetét vagy az ’56-os forradalom nemzetét. Ez elfogadhatatlan és ezt világossá tettük tette hozzá a kormányfő.

Magyarország, Lengyelország és a visegrádi csoport hozzájárulása nélkül semmi nem történhet – értékelte Mateusz Morawiecki a brüsszeli uniós csúcsot. A lengyel miniszterelnök a jogállamiság kapcsán kiemelte:

sikerült egyértelművé tenni, hogy nem lehet összefüggés a politikai és a gazdasági kérdések között.

Mateusz Morawiecki közösségi oldalán a V4-es tagállamok mellett külön megköszönte Orbán Viktornak az együttműködést, amit a tárgyalások során tanúsított.

Orbán Viktor is kifejezte a háláját azoknak, akik támogatták az elmúlt öt napban. A közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt írta: „Köszönöm mindenkinek a biztató szavakat. És most két nap alvás.”

Mindenki elégedett az uniós csúcs eredményeivel. Legalábbis ez derül ki a nyilatkozatokból. A kemény viták után megkönnyebbülten beszéltek a vezető európai politikusok. Az elemzők és a sajtó is kedvezőnek látja a helyzetet. Több vezető nyugati lap is írt arról, hogy Magyarország és Lengyelország is jelentős eredményeket ért el a tárgyalásokon.

Az elemzők és a sajtó is kedvezőnek látja a helyzetet

Magyar és lengyel eredmény, hogy az állam és kormányfők végül nem erőltették a gazdasági mentőcsomag politikai feltételekhez kötését – írta az uniós tárgyalások kapcsán a francia Le Figaro. A napilap publicistája szerint bár az álláspontok nagyon különbözőek voltak, Magyarország és Lengyelország is elérte a célját. Azt ugyanakkor hozzáteszik, hogy a sikerhez minden tagállamnak sokat kellett engednie az álláspontjából.

A maratoni tárgyalások után Angela Merkel német kancellár és Emanuel Macron francia elnök is megkönnyebbülésének adott hangot,

bár a költségvetést még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia, a hozzá kapcsolódó befizetésekre pedig a tagállami parlamenteknek is rá kell bólintaniuk. A tagállami vezetők elismerték: nem volt könnyű összehangolni a véleményeket, de végül szinte mindannyian történelminek nevezték az egyezséget.

Elégedettek vagyunk. Egy nagyon ambíciózus tervet hagytunk jóvá, Ez lehetővé teszi a számunkra, hogy erõteljesen és hatékonyan tudjunk szembenézni a válsággal”.

– fogalmazott Giuseppe Conte olasz miniszterelnök.

Ahogy egy jó kompromisszumhoz illik, a megállapodásnak főleg győztesei vannak” – írta a német Spiegel, amely

a tárgyalások egyik legnagyobb nyertesének Magyarországot nevezte meg.

Szerintük „a jogállamisági mechanizmust darabokra szedték, az eljárással szembeni ellenállást vezető magyar kormányfő még az Európai Tanács által javasolt gyengített változatnak sem kegyelmezett”.

A Spiegel azt is megjegyzi, hogy Angela Merkel német kancellár közeledett a magyar állásponthoz, Orbán Viktor pedig ezzel nagy győzelmet ért el.

Törölték a jogállamisági mechanizmus szövegrészt az EU-csúcson a dokumentumból

Nem felvizezték, hanem törölték a jogállamisági mechanizmus szövegrészt az EU-csúcson a dokumentumból – erről számolt be a brüsszeli Politico is.

A portál kedd hajnali blogbejegyzésében az olvasható, hogy az elfogadott szövegben csak utalnak a jogállamiság tiszteletben tartásának fontosságára, az eljárás leírásából törölték ezt a feltételt.

A Politico arra is felhívja a figyelmet, hogy az új megfogalmazás szerint szankciókat is csak az Európai Tanács kétharmados, minősített többségével lehetne elfogadni.

A magyar és a lengyel kormány célja mindvégig az volt, hogy olyan megállapodást fogadjanak el az unió vezetői, amelyben nem lehet visszaélni a jogállamiság szempontrendszerével -–erről beszélt Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója az M1-en.

A hetes cikk szerinti eljárásról szólva hangsúlyozta: Magyarország csatát nyert, mert év végéig befejeződhet a hazánk ellen indított lejárató kampány, az uniós szabályok szerint pedig újabb ehhez hasonlót a következő hét évben nem lehet majd indítani .

Szabó Dávid József külpolitikai elemző szerint egyértelmű a magyar siker Brüsszelben, de a lövészárok-hadviselésben nincsenek végső győzelmek.  „A Bizottság azonnal, az első helyen vetette fel, hogy a legjobb lenne a hosszú távú hitelt új, közvetlen brüsszeli sarcokból beszedni. Minden uniós polgár, vagyis alsó hangon mi magunk, a gyerekeink és az unokáink is fizethetnék a „rendkívüli hadiadót” – fogalmazott.

A címlapfotó illusztráció.

M1 / Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work