14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőKultúraMagyarok az óceán felett

Magyarok az óceán felett

A Közlekedési Múzeum az egyik legrégebbi alapítású műszaki jellegű múzeum. Alapját és létrehozásának ötletét az a gazdag gyűjtemény alkotja, amelyet 1896-ban, a millennium évé­ben, a bemutatók X. csoportjaként „közlekedésügy” címszó alatt állítottak ki. Az intézmény múzeumként 1899. május elsején nyílt meg, 2009. január 1-jén pedig összevonták az Országos Műszaki Múzeummal.

Nyolc állandó kiállítóhelye közül kettőt – a Közlekedési Múzeumot és a repüléstörténeti kiállítást – költözés miatt átmenetileg bezártak.

A megújuló Közlekedési Múzeum szakemberei másfél éve kezdtek dolgozni egy közös digitalizálási projekten a Fortepannal. A legnagyobb magyar online képarchívumot 2010 őszén alapította két magánszemély, Sze­pessy Ákos és Tamás Miklós. Az általuk összegyűjtött történeti értékű fotók szabadon publikálhatók.

A Közlekedési Múzeummal közös munka első fázisában az Óbudai és a Ganz hajógyár anyagának azt a részét dolgozták fel, amely a múzeumhoz került, az eredményt tavaly július­ban publikálták.

A mostani munka főleg az egyedi, személyes hagyatékok fotóanyagának áttekintésére fókuszál. Elérhetővé vált az Asbóth-örökség képanyagának jelentős része, és gazdag anyag került elő a magyar repülés korai korszakából is, a repülőgépmotor-tervező Kolbányi Géza hagyatékából. Czapáry Jenő igen érdekes dokumentumokat hagyott az utókorra az első magyar óceánátrepülésről (Endresz György–Magyar Sándor vállalkozása) is.

De nemcsak a repülésről kaphatunk információkat, hiszen az újonnan megjelentetett fotóanyag emellett a hajózás, a közúti közlekedés, a vasút, a villamos és a HÉV történetét is felöleli. A képek jórészt amatőr fotósok munkái, és zömében a második világháború előtt készültek.

Fotó: Fortepan
Gazdag anyag került elő a repülés korai korszakából is

A múzeum archí­vumának legértékesebb darabjait igyekeztek bemutatni, amelyek között érzékeny üveglemezek is vannak.

A most publikált csaknem 1100 képet az alábbi linken érhetik el a „Friss” menüpontban: http://fortepan.hu

FELHÍVÁS

A Közlekedési Múzeum és a Fortepan képarchívum egy másik együttműködést illetően közös felhívást tett közzé tavaly év végén az M3-as metróval és annak teljes vonalával kapcsolatos archív anyagok felkutatására. Várnak minden képet, amely az M3-as vonalán készült a 70-es évekbeli építési szakasztól egészen 1990-ig. A Közlekedési Mú­zeum és a Fortepan felhívása az alábbi linken érhető el: www.kozlekedesi­muzeum.hu.

Forrás: magyaridok.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work