17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldMagyarázkodás kezdődött Franciaországban az iszlamista támadás után

Magyarázkodás kezdődött Franciaországban az iszlamista támadás után

Az elmúlt évekből már ismert magyarázkodás kezdődött Franciaországban a pénteki iszlamista támadás után.

Bár az ügyészség szerint is nehezen vitatható, hogy iszlám szélsőséges volt az a tunéziai bevándorló, aki megölt egy rendőrnőt, azért megjegyezték, hogy „személyiségzavarokkal küzdött, emiatt orvosnál is járt”.

A 36 éves férfi – az apja szerint – a közelmúltban lett szigorú iszlám vallásgyakorló – közölte az M1 Híradó.

Egy perces néma csenddel emlékeztek Rambouillet lakosai a meggyilkolt rendőrnőre. A Párizs közelében fekvő kisvárost sokkolta a merénylet, a helyiek nehezen tudják feldolgozni a történteket.

A merénylet pénteken kora délután történt. A rendőrnő éppen ebédszünetéből tért vissza a munkahelyére, amikor megtámadták. A 49 éves, kétgyermekes anya a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A rendőrségi épület bejáratánál, a két biztonsági kapu között a késelő befurakodott az áldozata mögé, elkiáltotta magát, hogy Allahu akbar, azaz Allah a leghatalmasabb, majd többször nyakon szúrta. A rendőrök lelőtték az elkövetőt.

A rendőrség házkutatást tartott a merénylőnél, akinek személyazonosságát is közzétették. A 36 éves Jamel Gordeche több korábbi terrortámadás elkövetőjéhez hasonlóan, illegális bevándorlóként érkezett az országba Tunéziából. Apja a rendőröknek azt állította, hogy a fia csak a közelmúltban lett szigorú iszlám vallásgyakorló. A merénylettel kapcsolatban eddig öt embert vettek őrizetbe, köztük a férfi unokatestvérét.

A hatóságok terrortámadásként kezelik az esetet és a nyomozást a francia terrorellenes ügyészség folytatja. A vizsgálatot vezető ügyész szerint a támadó keresztényellenes, uszító, szélsőséges iszlamista internetes oldalakat látogatott.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

„A telefonján található adatok elemzése után kiderült, hogy közvetlenül a támadás előtt olyan iszlamista videókat nézett, amelyek a mártírokat és a dzsihadizmust éltették. A gyilkosság helyszínére robogóval érkezett, amelynek csomagtartójában egy Koránt és egy imaszőnyeget is találtunk” – fogalmazott a terrorellenes ügyész.

Elemzők régóta figyelmeztetnek arra, hogy összefüggés van a tömeges migráció és a terrorizmus között. Az elmúlt években több nagy támadást is olyan illegális bevándorlók követtek el, akik nem sokkal korábban érkeztek Európába. A magyar kormány ezért is döntött úgy már 2015-ben, hogy kerítést épít a déli határon. A párizsi kormány pedig a hétvégén válságtanácskozást tartott, és döntöttek arról, hogy az egész országban megerősítik a rendőrségek védelmét.

kiemelt kép: MTI

hirado

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek