7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek

Magyar ispita

Az egykori magyar ispita (menhely) középkori eredetű, 1666-ban késő reneszánsz, majd 1720 körül barokk stílusban átalakított épületének homlokzatán két fülkében Szent József és Szent Flórián barokk szobra áll.

Az egykori ispita (ma múzeum) késő reneszánsz hangulatot áraszt, Rákóczi utcai homlokzata késő középkori elemeket, két belső, nyitott udvara toszkán oszlopos árkádokat, teremsora barokk boltozatokat rejt magában.

Az épület mai formáját Martin Wittwer tervei alapján nyerte el: több szomszédos ház összekapcsolásával alakították ki az árkádsoros, két belső udvaros épületet.

A magyar ispitát Széchenyi György püspök alapította – a város lakosságának megoszlását jelzi, hogy volt a németek számára létesített ispita is.

Az épület helyén a XVII. század elején még több ház állt, ezek egyikéből létesítette Széchényi György püspök az elagott győri polgárok menhelyét. A mai épülettömb 1724-ben jött létre a szomszédos házak összekapcsolásával. Az épület középrizalitja emeleti magasságban a falsíkból kilépve gyámkövekre támaszkodó íveken nyugszik. Két ablak közti szoborfülkében Mária-szobor , az épület nyugati felén található fülkében pedig Szent Flórián szobra látható . A ház keleti felének földszintjén XVIII. századi befalazott kapubejárat kőkeretének részlete figyelhető meg, az épület bejárata ma a Nefelejcs köz felől van. Az ispita két pici, hangulatos belső udvarát toszkán oszlopos árkádsor veszi körül, ami a késő reneszánsz legszebb győri emléke. A nagyobbik udvart Borsós Miklós díszkútszobra díszíti.

GPS koordináták: 47.6889 / 17.6355

Cím: Győr Rákóczi út 6.
Tel: +36 (96) 318-141
E-mail: [email protected]
Web: www.gyor.hu

Previous article
Next article

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem