18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldMagyar Idők: Elbukta Soros pénzét az Amnesty International

Magyar Idők: Elbukta Soros pénzét az Amnesty International

Soros György az ír Amnesty Internatio­nalt (AI) használta fel arra, hogy nyomást gyakoroljon a dublini kormányra: a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) tavaly 137 ezer eurót, azaz nagyjából 43 millió forintot adott a szervezet életellenes kampányára – derült ki szigetország civil szervezeteinek állítólagos ellehetetlenítése miatt aggodalmaskodó társaság közleményéből.

 

A Magyar Idők arról írt szombaton, hogy a milliárdos által finanszírozott akció célja az abortuszszabályozás liberalizációjának kikényszerítése volt. Az illetékes államigazgatási szerve, a Standards in Public Office Commission (SIPOC) megvizsgálta az ügyet, és arra jutott, hogy az AI tilalmas politikai tevékenységet folytatott. Márpedig az ír választási törvény a nemzeti érdekek védelmében, illetve a külföldi befolyásszerzés megakadályozásának szándékával tiltja a 100 eurónál nagyobb összegű, politikai akciókra szánt külföldi támogatások elfogadását a civil szervezeteknek.

A Soros-hálózat támogatását élvező Amnestynek így most vissza kell fizetnie a támogatás összegét. Mindebből az AI azt a következtetést vonta le, hogy Írországban is veszélybe kerültek a civilek. Más megközelítésben a fent leírtak azt bizonyítják, az OSF támogatásai közvetve vagy közvetlenül politikai célokat szolgálnak – nemcsak Izrael és az Orbán-kormány, hanem Írország szerint is.

Forrás: hirado.hu,  Magyar Idők

Képek: Ads of the World, mladiinfo, bbc

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work