6.6 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeSzabadidőMűvészetMagyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán

Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán

Gera Marinának ítélték a legjobb színésznő kategóriában a díjat.

Gera Marinát a Szász Attila rendezte, Örök tél című film főszerepében nyújtott alakításáért ismerték el. Első alkalommal fordult elő, hogy Magyarországról egyáltalán jelöltek alkotást e rangos nemzetközi televíziós versenyben, amelyen az Egyesült Államokon kívül készült legjobb televíziós produkciókat ismerik el.

Fót, 2017. március 10.
Gera Marina színésznő, az egyik főszereplő Szász Attila rendező Örök tél című filmje forgatásának szünetében a Mafilm fóti bázisán 2017. március 10-én. Idén február végén fejeződött be a Gulág-emlékév, de több film is jelenik még meg a témában, közte Szász Attila nagyjátékfilmje, amelynek bemutatója 2018 februárjában lesz.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Gera Marina színésznő, az egyik főszereplő Szász Attila rendező Örök tél című filmje forgatásának szünetében a Mafilm fóti bázisán 2017. március 10-én. A film bemutatója 2018 februárjában volt. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A másik magyar jelölt, a legjobb tévé-minisorozat kategóriában indult Trezor című tévéfilm nem kapott díjat. Mindkét mű forgatókönyvét Köbli Norbert írta, és mindkettő producere Lajos Tamás. A New York-i Hilton szállóban tartott díjátadón a legjobb dráma kategóriában a brit BBC televízió McMafia című alkotása nyert, a legjobb vígjátéknak a brazil Az utolsó macskajaj (The Last Hangover) című komédiát ítélte a zsűri, a legjobb dokumentumfilmnek pedig a holland Bellingcat – Igazság egy igazság utáni világban című alkotás bizonyult. A biztonságos kikötő című ausztrál mű a legjobb minisorozat díját nyerte el. Haluk Bilginer török művészt a legjobb férfiszínészként ismerték el.

A Nemzetközi Emmy-díjat kiadó Nemzetközi Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia (IATAS) kitüntette a CNN amerikai hírtelevízió és a PBS amerikai közszolgálati televízió műsorvezetőjét, Christiane Amanpourt, valamint díjazta az amerikai HBO csatorna Trónok harca (Game of Thrones) című, több mint 200 országban vetített televíziós sorozatának két rendezőjét, David Benioffot és D.B. Weisst is.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work