13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárTudástár - minden érdekességMagyar gimis lány nyerte a kutatók világversenyét

Magyar gimis lány nyerte a kutatók világversenyét

A 17 éves Király Szilvia, az Intel nemzetközi innovációs versenyének első helyezettje egy speciális, őssejtes daganatterápiával vívta ki a zsűri elismerését.

Király Szilvia nem éppen átlagos, jövőre érettségiző tinilány. Szilvia az Intel ISEF/Nemzetközi Tudományos és Innovációs Verseny I. díját nyerte 77 ország csaknem 1700 pályázója közül, írja a HelloKarrier.

A megmérettetés első lépcsőjében a versenyzők angol nyelvű kutatási anyagai közül válogatott a nemzetközi zsűri – ezt követően pedig, kiállítással egybekötött döntőn és tudós-interjúkon bizonyíthattak a fiatalok.

A kutatóorvosnak készülő lány győztes projektjében arra kereste a választ, hogy a különböző, daganatos betegségekben szenvedő páciensek számára, személyre szabottan milyen gyógyszeres kezelés lenne az optimális megoldás.

“Lényegében egy olyan érszerű struktúra megalkotása volt a célom, amin a gyógyszerek kardiovaszkuláris mellékhatásait lehetne személyre szabottan vizsgálni.”

Szilvia mindezt őssejtekből tenyészett szövetek segítségével tanulmányozta. Ráadásul nem az első verseny volt, amelyen igen komoly sikert aratott: polcán csak eddig hat további, rangos diák kutatóverseny trófeája is megtalálható.

Eleinte ő is űrkutatói vagy csillagászi pályára készült – egy tragédia, az édesapja halála végül megváltoztatta pályaválasztási elképzeléseit. “Igazából ezt követően, 2007-ben döntöttem úgy, hogy kutatóként mindenképp valamilyen, az emberiség számára fontos, hasznos területtel fogok a jövőben foglalkozni.”

A másik fontos személy, aki szintén kihagyhatatlan eddig elért sikereiből, a biológiatanára. “Abban, hogy a terület felé fordultam, Dr. Jánossyné Dr. Solti Annának is komoly szerepe van. Ő tényleg egy nagyon karizmatikus személyiségű és kisugárzású pedagógus.”

Kép: YouTube

Ezt nyerte meg Szilvia

Az Intel ISEF (International Science and Engineering Fair) a világ legnagyobb, fiatalok számára rendezett tudományos megmérettetése. Király Szilvia első lépcsőben a Magyar Ifjúsági Innovációs és Tudományos Versenyen ért el első helyezést. Ennek köszönhetően jutott ki az Európai Uniós Versenyre (European Contest for Young Scientists) Milánóba, majd a világbajnokságra Amerikába.

Szilvia – aki az érettségit követően nem kizárt, hogy Angliában vagy Skóciában folytatja majd tanulmányait, gyermekorvosnak vagy hematológusnak, egyben kutatónak is készülve – úgy látja: a kutatókkal szemben még mindig rengeteg az előítélet.

A fiatal kutató egyébként az okos nőket gyakran sújtó előítéletektől sem tart. “Pont a versenyen kaptam bókként többektől, hogy mennyivel értelmesebb dolog egy belevaló fiatal nővel az épp aktuális kutatási eredményeiről, mint mondjuk a rúzsok árnyalatairól vagy mindenféle divat-trendekről társalogni. Nem tagadom, ez jólesett.”

Forrás: nlcafe

Képek: YouTube, HelloKarrier

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek