17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekMagyar cég rendelte a sugárzó anyagot, ami miatt kiürítették a reptéri 2B...

Magyar cég rendelte a sugárzó anyagot, ami miatt kiürítették a reptéri 2B terminált

Szerintük semmi rendellenes nem történt a szállítás során.

Mint azt megírtuk, szerdán este egy időre lezárták a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálját, mivel a Katasztrófavédelem munkatársait egy túlmelegedett, izotópot tartalmazó csomaghoz riasztották.

A feloldás éjfél előtt nem sokkal szűnt meg, miután a vizsgálatok megállapították, hogy egészségre ártalmas izotóp nem került ki a környezetbe.

Kurucz László, a Budapest Airport helyettes szóvivője megerősítette, hogy egy irídium izotópot tartalmazó konténer okozott fennakadást, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az utasok végig biztonságban voltak.

Bálint Gabriella, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére kiemelte: a rendőrség „a protokollnak megfelelően végrehajtott biztonsági intézkedést követően” plusz létszámot vezényelt a helyszínre annak érdekében, hogy zavartalanul folytatódjon a korábban kiürített terminálra visszatérő utasok biztonsági ellenőrzése.

Az Országos Mentőszolgálat azt közölte, hogy személyi sérülés nem történt, senkit sem kellett kórházba szállítani a repülőtérről.

Az MTI úgy értesült, hogy egy magyarországi kft. rendelt sugárzó anyagot, amelyet az oroszországi Dimitrovgradból hoztak a törökországi Isztambulon keresztül Budapestre egy szerda esti járattal.

Az irídium izotópot tartalmazó konténert egy utasszállító repülőgép csomagterében helyezték el.

Az Izotóp Intézet Kft. munkatársa, Kaszás Gábor azt közölte az MTI-vel, hogy hozzájuk tartozik a szállítmány. A repülőtéri személyzet azért riasztotta a katasztrófavédelmet, mert észlelte, hogy forró a konténer.

A cég ugyanakkor hangsúlyozta, hogy hasadó anyag szállítása esetén természetes az ilyen jellegű hőmérséklet-emelkedés, vagyis álláspontjuk szerint semmi rendellenes nem történt.

Forrás: Szeretlek Magyarország

MTI; kép: Wikipédia

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem