18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségMagyar biokémikus fejlesztése az ígéretes vakcina

Magyar biokémikus fejlesztése az ígéretes vakcina

ELKÉSZÜLT AZ EDDIGI LEGÍGÉRETESEBBNEK TŰNŐ OLTÓANYAG

Az Európai Unió akár 300 millió adagot is vásárolhat az oltóanyagból.

Karikó Katalin biokémikus számolt be hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hogy a BioNTech nevű cég alelnöke, a Pennsylvaniai Egyetem volt professzora még tavasszal jelentette be, hogy a Covid-19 elleni oltóanyagon dolgozik a Pfizer gyógyszergyártó céggel közösen. Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója pedig októberben közölte, hogy az amerikai cég novemberben kérvényezi majd, hogy a német vállalattal közösen fejlesztett készítményt engedélyezzék. A vezérigazgató hozzátette: október végéig összesítik a vakcinázott és a placebót kapott koronavírusos betegek adatait, ezután látszódik majd, hogy mennyire sikeres az oltóanyaguk.

Kisújszállásról Pennsylvaniába

A tesztelések alapján már lehet tudni, hogy a vakcina hatásos – erről számolt be tegnap a közmédiának Karikó Katalin, aki egyébként Kisújszállásról származik, 1978-ban végzett a JATE biológus szakán, és 1985-ig dolgozott a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban, ahonnan elküldték, ezért fogadott el egy állást az Egyesült Államokban. A biokémikus korábban a Szegedi Tudományegyetem lapjának elmondta, az általuk fejlesztett vakcina hírvivő RNS (messenger RNS vagy mRNS)-alapú oltóanyag, ami egy új típusú, hatékony és biztonságos módszert jelent. A módszert egy kutatótársával közösen fejlesztették ki, Karikó-Weissman néven szabadalmaztatták. Karikó Katalin szerint az mRNS-en alapuló vakcina előnye, hogy gyorsan előállítható, nem okoz fertőzést, mert nincs benne a vírus teljes génállománya, és éppen ezért biztonságos. Érdekesség, ugyancsak egy egykori szegedi kutató, Pardi Norbert volt az, aki a Pennsylvania Egyetemen bizonyította a módosított mRNS immunhatásait a vírusellenes vakcinák területén.

Forbes

A Kossuth Rádióban tegnap pedig az hangzott el, hogy az mRNS-alapú vakcina először terápiás céllal készült, a kifejlesztett oltás működésének lényege, hogy a kutatók állítanak elő egy, a koronavírusban megtalálható fehérjét és annak ellenanyagát is, így a vírus nem tud bejutni a szervezetbe. A vakcina beadásakor lokálisan képződhet egy kis gyulladás, a második oltást követően pedig – amelyet három héttel az első után kell beadni – egy kis láz vagy rosszullét jelentkezhet, azonban ezek a ritka mellékhatások 24 órán belül elmúlnak, és nem kívánnak kórházi kezelést – ismertette a vakcina lehetséges mellékhatásait a biokémikus.

Emlékezősejtek nyújtanak védelmet

Karikó Katalin arról is beszélt, hogy a vakcina által létrejövő, úgynevezett emlékezősejtek védelmet nyújtanak még akkor is, ha eltűnik az ellenanyag a szervezetből, vagyis, ha egy évvel a vakcina beadása után megfertőződünk, az emlékező sejtek automatikusan termelni kezdik az ellenanyagot. A két vakcinás tesztelésen már több mint harmincezer ember túl van.

Tegnapi, ide tartozó hír az is, hogy az Európai Bizottság lezárta a vakcinabeszerzésről szóló tárgyalásait az amerikai és a német BioNTech vállalatokkal a koronavírus elleni oltóanyag európai biztosítására. Ezt Eric Mamer, az Európai Bizottság szóvivője közölte a brüsszeli testület szokásos sajtótájékoztatóján. Mamer elmondta, az uniós biztosok szerdán hagyhatják jóvá a megállapodást. Sztella Kiriakídisz egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztos újságíróknak nyilatkozva közölte, amennyiben az uniós biztosok jóváhagyják a megállapodást, a tagállamok ez után dönthetnek arról, milyen mennyiségben kívánnak oltóanyagot vásárolni az EU által aláírt szerződés alapján.

Az első engedély

Ursula von der Leyen bizottsági elnök hétfőn Twitter-bejegyzésében közölte, hogy nemsokára megállapodást írnak alá a két céggel, amelynek révén az Európai Unió akár 300 millió adagot is vásárolhat az oltóanyagból. Az EU június közepén fogadta el az úgynevezett európai oltóanyag-stratégiáját, amelynek célja, hogy 12-18 hónapon belül minden európai állampolgár számára magas színvonalú, biztonságos, hatékony és megfizethető oltóanyagokat biztosítson. Ennek érdekében a Bizottság a tagállamokkal együtt előzetes piaci kötelezettségvállalásokat köt az oltóanyaggyártókkal.

Index

A Pfizer és a BioNTech hétfőn jelentette be, hogy az oltóanyag tesztelésének harmadik, befejező szakaszában gyűjtött előzetes adatok alapján kilencven százalék feletti hatékonyságot értek el. Mint írták, folytatják a munkát, és azzal számolnak, hogy november harmadik hetében lesz elég adatuk ahhoz, hogy kiváltsák az amerikai szakhatóság (Food and Drug Administration – FDA) rendkívüli engedélyét az oltás forgalomba hozatalához. Tájékoztatásuk szerint idén nagyjából ötvenmillió, jövőre 1,3 milliárd adagot tudnak gyártani a BNT162b2-ből. A BNT162b2 lehet az első oltás a SARS-Cov-2 koronavírus ellen, amelynek használatát engedélyezik a gyógyszerfelügyeleti hatóságok a nyugati világban. A fejlesztők eddig a brit és az amerikai kormánnyal kötöttek szállítási szerződést.

magyarnemzet

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek