Hirmagazin.eu
Főoldal » Magyar ápolónő menti a haldokló angol betegeket
Külföld

Magyar ápolónő menti a haldokló angol betegeket

A 26 éves Kata a londoni Royal Hospital-ben dolgozik ápolónőként, és beszámolt a szörnyű angliai helyzetről.

Ő maga is beteg lett, pokoli fájdalmai voltak, de 17 nap után visszament dolgozni, hogy segítsen.

A londoni kórházban bent fekvő ápoltak mellett az orvosok és az ápolók egyharmada is megbetegedett. Ő is fél, hogy újra elkapja a vírust, de nap mint nap szörnyű élményeken megy keresztül: megrázza a haldoklók sorsa…

„Az angolok csökkentették a védőruha-használatot”

„Nehéz, nagyon nehéz. A munkában rettenetesen nagy a nyomás mindannyiunkon mind testileg, mind mentálisan, érzelmileg, pláne mióta az egészségügyi államtitkár lecsökkentette a védőruha-használatot, pedig több koronavírusos beteget is ápolunk.”

„Haldokolnak a betegeim”

„Sok a túlóra, és ha van egy szabadnapom, akkor meg elszomorít a tudat, hogy a betegeim a kórházban haldokolnak. A vírustól még mindig rettenetesen félek, pedig már átestem rajta. De azt mondják, újra el lehet kapni. Megnyugodni csak akkor fogok, ha lesz védőoltás” – mesélte a ripostnak a fiatal ápolónő, aki több mint két hetet töltött otthon karanténban, miután kiderült, hogy ő is elkapta a vírust.

Képünk illusztráció (Fotó: Andrew Milligan / REUTERS)

Köhögéssel kezdődött, másnap még a bőre is fájt

Egy hónappal ezelőtt, egy pénteki napon kezdett el köhögni, majd mint mondta, másnapra már az egész teste fájt – még a bőre is.

„Vasárnapra belázasodtam, és a következő héten már illatokat, ízeket se éreztem. De egyébként sem volt étvágyam. Ami a legrosszabb volt, az a fejfájás, iszonyúan hasogatott. Szerencsére, mivel kórházban dolgozom, pár nap múlva már kijöttek tesztelni, és két nappal később az eredmény is megérkezett: pozitív lett. Két hét karantént írtak elő, de csak 17 nap után tudtam munkába állni, annyira le voltam gyengülve” – mesélte kálváriáját a fiatal lány.

A párja is elkapta, Magyarországon élő anyukája is beteg lett

Kata élettársa szintén a kórházban dolgozik, és ugyanazon a napon jelentkeztek nála is a tünetek, így ugyanannyi időt töltöttek karanténban.

„Egyedül az élelmiszer beszerzése okozott némi problémát az elején, szociális média nélkül nem tudom, mi lett volna velünk. De kiírtuk az Instagramra, hogy segítségre lenne szükségünk, és sokan jelentkeztek. Bevásároltak és letették az árut az ajtónk elé, ez az összefogás nagyon jólesett” – emlékezett vissza az ápolónő.

„Magyarországon élő édesanyám is nagyon aggódott. Eleinte annyi erőm sem volt, hogy felhívjam, csak SMS-ben tartottuk a kapcsolatot. Majd három nappal később ő s megbetegedett, az enyémhez hasonló tünetekkel.”

Az orvosok, nővérek harmada megbetegedett a londoni kórházban

A Royal Hospital For Neuro-disability nevű, londoni székhelyű kórház egy adományokból és a királyi család által fenntartott intézmény. Hat hete nem lehet látogatni a betegeket.

„Itt 10 különböző osztály van, és a személyzet jó egyharmada mutatott tüneteket, de azt nem tudni, hányan hordták ki lábon a vírust” – mesélte Kata. A többségnek az övéhez hasonló tünetei voltak, valakinek rosszabb, valakinek pedig kevésbé.

19 betegből 15-nek pozitív a tesztje

„Az én osztályomon 19 betegből 15-nek lett pozitív a koronavírus- tesztje. Egy másik osztályon a bent fekvők 85 százaléka lett koronavírus-pozitív. Hál’istennek van elég oxigén, de sajnos nagyon sokan meghaltak”

Könyörgött a haldokló, hogy engedjék be a feleségét elköszönni

„Az egyik betegem, egy 39 éves, sztrókos férfi története a legmegdöbbentőbb. Ő eleve nagyon rossz állapotban volt, mikor belázasodott, rengeteg extra oxigénre volt szüksége, és infúzióra, mert ki is száradt. Könyörgött a személyzetnek, hogy engedjük be hozzá a feleségét, aki a kapuban várakozott, hogy elköszönhessen tőle. De volt sikersztorink is: videóhívásban köszöntötte a családja az egyik betegemet, sütöttek tortát is, és még a kutyuson is szülinapi kalap volt! Próbálunk minél több lehetőséget adni a videóhívásokra a betegeknek, mert nagyon megviseli őket, hogy nem láthatják a hozzátartozóikat. Szívszaggató látni ezeket a hívásokat, de az, hogy mennyire hálásak nekünk ezért, erőt ad a munka folytatásához” – fejtette ki az ápolónő.

Képünk illusztráció (Fotó: Alex Pantling / Getty Images)

„Mindenki vegye ezt halálosan komolyan!”

Végezetül azt is kiemelte: ő látta, mire képes ez a vírus, ezért mindenkit arra kér Magyarországon is, hogy vegye komolyan a járványt, és ha lehet, maradjon, akkor menjen csak utcára, ha nagyon muszáj!

Az összeomlás szélén a brit egészségügyi rendszer

20 ezernél jár a halottak, és 150 ezernél a fertőzöttek száma Nagy-Britanniában – még Boris Johnson miniszterelnök és Károly herceg, a trónörökös is elkapta a kórt. A briteket sokat bírálták, mert nagyon elkéstek a reagálással, szinte utolsóként zárták be a pubokat, éttermeket és az iskolákat Európában. A brit egészségügyi rendszer egyértelműen nem bírta a terhelést: sok tízezer dolgozó és sok ezer intenzív kórházi ágy hiányzik. A sajtó és a kormányzat kétségbeesett felhívásai hatására 3 millió önkéntes segíti az egészségügy munkáját.

ripost, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Elfogtak egy férfit a bangkoki pokolgépes robbantással összefüggésben

Edit

Észak-Korea nagy „meglepetést” tartogat a világ számára

Mazsi

Ők Auschwitz náci tisztjei: elkészült az online lista

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------