17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldMagukra maradtak az Iszlám Állam szexrabszolgái?

Magukra maradtak az Iszlám Állam szexrabszolgái?

forrás: Amnesty International

A jazidi nők borzalmas kínok között élnek évek óta, gyermekeket szülnek a dzsihádistáknak, de közben árucikként cserélgetik őket – áll az Amnesty International hétfőn kiadott jelentésében, melyben a terrorcsoport háborús bűneire koncentrálnak.

Az Amnesty International nemzeti jogvédő szervezet legújabb jelentései szerint a jazidi kurdoknak azonnal nemzetközi segítségre van szükségük, hogy kiszabadíthassák foglyul ejtett feleségeiket, lányaikat, testvéreiket és anyjukat az Iszlám Állam karmaiból. Ám a meggyötört nők szenvedései a szabadulás után sem érnek véget: kiderült, hogy a fogság után sokan úgy döntöttek, hogy csak egy megoldás létezik a számukra: a halál.

Magukra maradtak az Iszlám Állam szexrabszolgái?
Fotó: Twitter / Reuters

2014 óta rabszolgasorsban 

Az Amnesty International  (AI) jelentéséből kiderült, hogy a legtöbb jazidi szexrabszolgát Szindzsárelfoglalása után ejtette foglyul a terrorszervezet. Az Iszlám Állam 2014 augusztusában foglalta el az észak-iraki kurd várost, ahonnan több mint 80 ezren a Szindzsár-hegységbe menekültek a terroristák elől, itt vártak nemzetközi segítségre. Az Iszlám Állam a városban maradt férfiakat lemészárolta, a nőket pedig rabszolgasorba taszította, Moszulban és Rakkában értékesítette őket a piacon.

A dzsihádisták a cserélgetés mellett folyamatosa verték és kihasználták a szexrabszolgáikat, akiket vallásuk miatt semminek tekintettek. Akiket meggyilkoltak, tömegsírokba lökték – ezekről a helyszínekről csak akkor értesült a nemzetközi közösség, mikor több műholdas felvételen is frissen felásott, hatalmas földterületeket vettek észre.

Több ezer szexrabszolga, a megmenekült nők meg akarnak halni

A nők és a lányok többségét megerőszakolták, megverték és megkínozták. A túlélők még mindig ebben a kegyetlen világban élnek, pedig sokan már jó ideje kiszabadultak az Iszlám Állam fogságából. Sokan öngyilkossággal is próbálkoztak, mert nem tudják feldolgozni azt, ami velük történt.

Még mindig több ezer jazidi szexrabszolga vergődik az Iszlám Állam fogságában, a kurd hatóságok pedig úgy gondolják, hogy nemzetközi segítség nélkül minden bizonnyal dzsihádisták között fogják tölteni utolsó napjaikat is.

“A jazidi nőket ért brutális bántalmazás új megvilágításba helyzeti a terrorcsoport emberiség ellen elkövetett bűnlajstromát” – közölte Lynn Maalouf, a jogvédő szervezet bejrúti irodájának kutatási igazgatóhelyettese.

“Mintha nem is emberek lennénk”

Az AI tizennyolc megmenekült lánnyal, nővel készített rövid interjút, melyben fogságuk körülményiről kérdezték őket. A válaszokból az is kiderült, hogy a legtöbben testileg-lelkileg megsemmisültek a terror évei alatt.

Egy 16 éves volt szexrabszolga elmesélte, hogy rögtön elfogása után teherbe esett. Fogsága alatt legalább hatszor kellett költöznie a terroristákkal együtt, akik még az állatokkal is jobban bántak, mint a jazidi kisebbséggel.

“Számukra mi mindannyian hitetlenek vagyunk, azt csinálnak velünk, amit csak akarnak. Nagyon megalázó volt” – mesélt fogságáról, és hozzátette, hogy nagynénje is három lánytestvére még mindig az Iszlám Állam szexrabszolgája.”Bezártak minket, nem adtak ételt, mindenkit megvertek, még a kicsiny gyermekeket is. Megvásároltak, majd eladtak minket, azt csináltak velünk, amihez csak kedvük szottyant. Olyan volt, mintha nem is emberek lennénk” – mesélte a kiszabadított lány.

A jogvédő szervezet konkrét lépéseket vár a terrorizált nők megsegítésével kapcsolatban, mely egy hosszú, gyógyuláshoz vezető út kiindulópontja lehet.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work