7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekMagasról tett a székelyekre az Index volt főszerkesztője

Magasról tett a székelyekre az Index volt főszerkesztője

Amikor tíz nappal ezelőtt újraindítottuk a székely kisebbség támogatásáért folyó kampányt, egyedül Dull Szabolcs, az Index elbocsátott főszerkesztője mondott nemet arra, hogy beszámoljon a kampánynyitásról, és segítse a székely ügyet

– mondta el a Vasárnap.hu oldalnak Pesty László, az aláírásgyűjtés kampányfőnöke.

Pesty elmondta, hogy hatszemközt kifejezte nemtetszését a főszerkesztőnek, akitől azt a választ kapta, hogy nincs hírértéke a kampány újraindításának, pedig arról az az egész magyar sajtó, jobb- és baloldalról is beszámolt – írta a vasarnap.hu.

„Számunkra hatalmas segítség lett volna, ha ők is támogatják az ügyet” – mondta.

Cáfolta azokat a pletykákat, hogy a székely lobbi, „vagy, ahogy ellenségeink fogalmaznak, a székely maffia” rúgatta ki Dull Szabolcsot. Ezt határozottan cáfoljuk, és kikérjük magunknak! Mostanáig tisztán tartottuk ezt a kampányt, és szeretnénk, ha ez így is maradna – tette hozzá a kampányfőnök.

Az európai polgári kezdeményezést az Európai Bizottság a kezdeményezők kérésére november 7-ig meghosszabbította. A korábbi határidőig sikerült összegyűjteni az egymillió aláírást, de a szükséges hét helyett csak három országban – Magyarországon, Romániában és Szlovákiában – gyűlt össze népességarányosan a szükséges kvóta.

hirado / Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work