14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódEgészség - betegségMagas vérnyomás – tegyünk önmagunkért!

Magas vérnyomás – tegyünk önmagunkért!

Magas vérnyomás: kockázatos népbetegség

A HIRMAGAZIN.EU online média napi, reggeli ajánlata, az elhízás elkerülésére:

Jó étvágyat!
HIRMAGAZIN.EU

Az elhalálozási arány Magyarországon és más országokban: A magyarországi népességfogyás részben a magas halálozás következménye, az unió ötödik legkedvezőtlenebb halálozási rátája a magyar – írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország 2015 című kiadványában. Magyarországon például 2013-ban 127 ezren haltak meg, míg Portugáliában és Csehországban, vagyis két, nálunk félmillióval nagyobb lélekszámú országban 107 ezren, illetve 109 ezren, a háromszázezerrel kevesebb lakosú Svédországban pedig ugyancsak 107 ezren.

 

A magas vérnyomás egy népbetegség, és rizikófaktora az érelmeszesedésnek. Következménye szívkoszorúér-betegség, szívinfarktus, agyvérzés és vesebetegség lehet. Magunk is tehetünk néhány dolgot a vérnyomásunk rendben tartásáért.

Együk magunkat egészségesre!

A szívbarát táplálkozás meglehetősen izgalmas lehet. Emlékezzünk például az utolsó délen tett nyaralásunkra: a mediterrán konyhának „nyaralás- és napíze” van, és sok friss gyümölcsöt, zöldséget, sok halat, kevés húst és fő zsiradékforrásként olívaolajat tartalmaz. Engedjük szabadjára fantáziánkat – minél változatosabban és sokoldalúbban táplálkozunk, annál szívbarátibban élünk. A következő pontokra azonban figyeljünk:

  • Részesítsük előnyben a teljes kiőrlésű termékeket a fehér liszttel szemben – ezek több rostanyagot tartalmaznak, amelyek pozitív hatással vannak a vérzsírértékekre, és segítenek tartani vagy csökkenteni a súlyunkat.
  • Főleg az állati élelmiszereknél figyeljünk a látható és rejtett zsírokra (ellenőrizzük az összetevőket).
  • Takarékosan sózzunk – a fűszerek gyakran helyettesíthetik a só egy részét.

A tudósok sokáig vitatták a sószegény étrend értékét. A mai ajánlás szerint ne fogyasszunk 6 grammnál több sót naponta. Ez a diéta enyhén csökkenti a vérnyomást és támogatja a terápiát, ezen kívül együnk sok gyümölcsöt és zöldséget, valamint kevés telített zsírt. Ez egy egészséges vegyes étrendnek felel meg, amelynek keretében a friss élelmiszereket részesítsük előnyben, és gyakrabban együnk halat. Alkalmanként egy pohár bor nem árt, de túlzásba semmiképp ne vigyük. A férfiak ne igyanak naponta 30 grammnál több (0,25 liter bornak felel meg), a nők pedig 10-20 grammnál több (0,2 liter bor) alkoholt.

Mozgás

A rendszeres állóképességi edzés tartósan csökkentheti a vérnyomást. Keressünk olyan sportágat, amelyet tényleg élvezünk. Beszéljük meg az orvosunkkal, milyen mértékben terhelhetjük magunkat. Ő először talán terheléses EKG-t fog végezni, hogy tesztelje a vérnyomásunkat terhelés alatt.

Sportolás közben is mérjük alkalmanként a vérnyomást. Ha nem tudunk megbarátkozni a sporttal, próbáljunk meg a mindennapokban többet mozogni, pl. menjünk kerékpárral a munkahelyünkre, vagy sétáljunk gyakrabban.

Magas a vérnyomása? Súlycsökkentés!

Ha túlsúlyosak vagyunk, igyekezzünk lefogyni. Az egészséges táplálkozás és a sok mozgás segít ebben. Egy túlsúlyos ember szívének sokkal többet kell teljesítenie, hogy a vért keresztülpumpálja a testen. Ez a többletmunka a magas vérnyomásban mutatkozik meg. Próbáljunk néhány kilótól megszabadulni, hogy tehermentesítsük a szívünket és javítsuk a vérnyomásértékeinket. Ráadásul a fogyás csökkenti a cukorbetegség vagy a magas koleszterinértékek rizikóját is.

Stressz

Tanuljunk relaxációs technikákat, mint az autogén tréning vagy a progresszív izomlazítás. Természetesen nem tudjuk teljesen átalakítani a mindennapjainkat, de vegyünk mély levegőt és számoljunk el tízig, mielőtt felidegesítjük magunkat.

Előzzük meg az érelmeszesedést!

A magas vérnyomás kedvez az érelmeszesedésnek, csakúgy, mint a dohányzás, a túlsúly és a magas koleszterinértékek. Figyeljünk a rizikófaktorokra. Minden további kockázati tényezővel nő az érelmeszesedés veszélye. Szokjunk le a dohányzásról. Legjobb, ha az utolsó cigarettát már tegnap elszívtuk. Ha abba akarjuk hagyni a dohányzást, akkor ezt a lehető leggyorsabban tegyük meg. A csekély dohányzás is méreg a szívnek.

Forrás és képek: HIRMAGAZIN.EU

További kép: Toshihiro Gamo – キャラメルアイスモカ

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work