8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóMaga sem érti, miért borult el az agya: levelet írt osztálytársainak és...

Maga sem érti, miért borult el az agya: levelet írt osztálytársainak és tanárainak a fiatal győri késelő

Győr – Levelet írt az osztálytársainak és az osztályfőnökének is az a 17 éves győri diák, aki tavaly egy késsel többször megszúrta a fizikatanárát.

A Blikk információi szerint a fiú írásában mindenkitől bocsánatot kér, állítása szerint senkit nem akart bántani, ő sem érti, miért borult el az agya, miután a tanárnő hármas osztályzatot adott neki. A jelenleg őrizetben lévő kamasz a leveleket az ügyészséghez juttatta el, és nagyon reméli, hogy a címzettek minél előbb olvashatják. Úgy tudjuk, a korábbi mintadiák a rácsok mögött kifogástalanul viselkedik, az őrökkel és a pszichológussal is maximálisan együttműködik.

A fiatalember tavaly decemberben fizikaórán többször megszúrta bicskájával az 51 éves osztályfőnöknőjét. András az óra előtt jelezte diáktársainak, hogy bosszút áll a pedagóguson, mert egy korábbi órán fizikából közepesre értékelte egy dolgozatát.

– Borzalmas volt az egész. Feltette a kezét, hogy szeretne kimenni a tanárnőhöz, mert mutatni akar valamit, aztán többször megszúrta. Beleült a tanári székbe, és azt mondta, minket nem akar bántani, a véres kést pedig odaadta az egyik osztálytársunknak – elevenítette fel a drámai pillanatokat korábban lapunknak egy osztálytárs. A súlyosan megsérült tanárnőt műteni kellett. A fiú a nyomozási bíró előtt elismerte a tettét, bár állítása szerint a bűncselekmény elkövetésére nem emlékszik.

A hátba szúrt tanárnőt megoperálták, a műtét után felépült és visszaállt a munkába

– Nagyon fontosnak tartom az orvos szakértői véleményt, hiszen ennek ismeretében lehet megállapítani, hogy védencem ügye a büntetőjogi vagy az egészségügyi kategóriába tartozik-e. Sajnos, az irat még nem készült el, legalábbis én még nem kaptam meg – közölte lapunkkal a fiú ügyvédje, dr. Faragó Péter.

A késelő diák a borzalmas tette előtti héten elmondta a szüleinek, hogy az iskolai nyomás miatt állandóan gyomorgörccsel és fejfájással küszködik. Az édesanyjáék kértek is időpontot egy pszichológushoz, aki azonban csak később tudott volna találkozni a fiúval.

Kezelés várhat rá

Abban az esetben, ha a szakértő szerint H. András a bűncselekmény elkövetésekor nem volt beszámítható állapotban, a büntetését nagy valószínűséggel nem a rácsok mögött, hanem az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben tölti majd le.

blikk, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem