6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárMadár az éjszaka közepén került kórházba

Madár az éjszaka közepén került kórházba

Váratlanul rosszul lett Erdei Zsolt. A világbajnok bokszolót elviselhetetlen görcsök kínozták.

Erdei Zsolt mostanában sokat dolgozik, a kórházból nemrég vihette haza koraszülött gyermekét Vilmoskát, így mint háromgyerekes családfőnek is helyt kell állnia.

Madár az éjszaka közepén került kórházba
Szerencsére már jól van a bokszoló
Fotó: Korponai Tamás

Nem is kérdés, hogy Madár túlhajtotta magát az utóbbi időben, és ha ő maga nem is érzi ezt, a szervezete figyelmezteti. A héten ugyanis egy éjszakát kórházba kellett töltenie.

Azt hittem, hogy leszakad a vesém. Késő este munka után végre hazaértem, leültem a kanapéra, egyszer csak begörcsölt a derekam.”

Alig bírtam megmozdulni, szinte levegőt sem kaptam. Hangosan sóhajtoztam, jajgattam

– mondta Erdei Zsolt, majd így folytatta:

Korábban volt már vesekövem, így jól ismertem azt a fajta elviselhetetlen fájdalmat, amit a kövek okoznak, tudtam, hogy most is erről lehet szó. Senkinek nem kívánom azt a borzasztó fájdalmat, nagyon szenvedtem pedig az én fájdalomküszöböm igen magas

– árulta el Madár, akinek akkor éjszaka jól jött az ismertség a kórházban.

Forrás: Ripost

 

Most népszerű

Hasonló hírek