6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldMacron: Veszélyben vannak a menekültek jogai Európában

Macron: Veszélyben vannak a menekültek jogai Európában

A menekültek és bevándorlók jogait veszély fenyegeti Európában, noha az európaiság alapját jelenti a rászorulók megsegítése

– jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő kedden Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében.

Cikkünk frissült.

Az Európa Tanács fennállásának 70. évfordulója alkalmából tartott beszédében Macron azt mondta, az európaiak „azt kérték a kormányoktól, hogy kezeljék a migrációs helyzetet”.

„Ha nem vagyunk képesek választ adni a migrációs kihívásokra, ha megfeledkezünk alapvető kötelességeinkről, nem teszünk eleget az emberek akaratának, és sérül a demokrácia” – fogalmazott.

Macron szerint mindez teret enged a tekintélyelvű vezetőknek, akik az emberek félelmére alapozva erősítik rendszereiket.
Kijelentette továbbá, hogy erősíteni kell a menekülteket befogadó országokkal való szolidaritást, egyebek mellett az anyagi hozzájárulása fokozása, valamint a bevándorlók elhelyezése és integrációjuk segítése által.

A menedékkérelmek akár évekig elhúzódó elbírálási idejét humanitárius okokból le kell rövidíteni. Közös európai migrációs politikát kell kialakítani és meg kell teremteni a nemzetközi védelemre nem jogosultak visszaküldésének hatékony rendszerét – húzta alá.

Az európai határok védelme egyebek mellett az afrikai országok gazdasági felemelkedését szavatoló politika megteremtését, az embercsempész-hálózatok felszámolását jelenti – tette hozzá. Macron kijelentette, az Európa Tanács egyes tagállamaiban tekintélyelvű rendszerek épülnek, amely gyengíti a tanács egységét.

Tisztában kell lenni azzal, hogy mindig könnyebb bírálattal illetni a liberális demokráciákat, mint a tekintélyelvű rendszereket. Szükség van a kritikára, ugyanakkor óvakodni kell attól, hogy ezek a bírálatok nehogy az illiberális demokráciák, a tekintélyelvű rendszerek útjára tereljenek” – fogalmazott.

A demokrácia és a rend védelme, nem ugyanaz, mint a migrációs jogok megsértése. A gyűlöletbeszéd pedig nem egyezik meg a hamis hírek terjesztésével, vagy a beszéd és a véleménynyilvánítás szabadságának a megsértésével – mondta.

A francia államfő azt is hangsúlyozta, hogy a világban jelentkező feszültségek miatt az Európa Tanács egységére nagyobb szükség van, mint valaha. Ehhez pedig elengedhetetlen Oroszország tagságára és tevékeny hozzájárulására is. Úgy vélekedett, Oroszországot ösztönözni kell arra, hogy az Európa Tanács tagja maradjon, ez által biztosítható ugyanis az emberi jogok, az emberi méltóság védelme az országban.

„Meg kell mutatni, hogy mit jelent európainak lenni, és azt, hogy mi mért vagyunk európaiak. Ha nem teszünk semmit, annak következményei lesznek a társadalmainkra és az emberi jogokra vonatkozóan egyaránt. Tettekre van szükség, hogy mutassuk, képesek vagyunk cselekedni szabadságunk és jogaink védelme érdekében” – tette hozzá Emmanuel Macron.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem