Image default
Külföld

Macron: Stratégiai hiba lenne feltételek nélkül visszavenni Oroszországot a G7-csoportba

A francia köztársasági elnök szerint stratégiai hiba lenne, ha Oroszországot feltételek nélkül visszavennék a legfejlettebb országok közé az úgynevezett G7-csoportba.

Emmanuel Macron Párizsban beszélt erről szerdán a sajtónak. „Feltételek nélkül visszavenni Oroszországot a G7 gyengeségének a jele lenne. Ez stratégiai hiba lenne a részünkről, és a büntetlenség szentesítése” – mondta. Macron az ukrajnai válság megoldását említette előfeltételként, de azt is megjegyezte, hogy a nemzetközi válságokról mindenképpen kell tárgyalni Oroszországgal.

Az elnök arról is szólt, hogy Nagy-Britannia hibája és nem az Európai Unióé, ha az Egyesült Királyság megegyezés nélkül távozik a szervezetből. Boris Johnson brit kormányfő követelése a Brexit-megállapodás újratárgyalásáról „nem létező alternatíva”. Az Egyesült Államok szerinte nem képes ellensúlyozni a kemény Brexit hatásait, és annak az ára végül London vazallusi függősége lenne Washingtontól.

Nem hiszem, hogy Boris Johnson vagy a brit nép ezt akarja” – mondta. Annak nem látja értelmét, hogy több időt adjanak Iránról Macron azt jelentette be, hogy még a hétvégi G7-csúcs előtt fogadja a közép-keleti ország képviselőit, és megpróbálja megmenteni az atomfegyver program lezárásáról kötött megállapodást.

hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Egy ismert szélsőjobboldali német politikus azt javasolta, hogy használjanak fegyvert menekültek ellen

info

Három embert vettek őrizetbe terrorgyanú miatt Párizsban

info

Több mint kétszáz fegyenc szökött meg egy brazíliai börtönből

Edit