9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségMa, pénteken van a koraszülöttek világnapja

Ma, pénteken van a koraszülöttek világnapja

Ezen a napon azt a hitet szeretnék erősíteni, hogy a koraszülöttekből is nagy valószínűséggel egészséges felnőttek lesznek – mondta a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika koraszülöttosztályának vezetője az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

A kép illusztráció (Forrás: babycenter.com)

Kocsis István közölte, az elmúlt öt évben a koraszülött-ellátás óriási fejlődésen ment keresztül Magyarországon, és sok szemléletbeli változás is történt. Például manapság már próbálják minimalizálni az olyan komoly intenzíves ellátásokat, mint amilyen a lélegeztetés vagy a katéterezés, mert ezek akár szövődményekhez is vezethetnek. Emellett országszerte megújultak a koraszülöttosztályok, valamint sokkal inkább családközpontú lett az ellátás, egyre inkább bevonják a szülőket is a csecsemők ellátásába a kórházakban.

Kiemelte, a koraszülöttek esetében nagyon fontos a korai fejlesztés ahhoz, hogy ezek a gyerekek felzárkózzanak a 40. hét körül született társaikhoz. A terhesség alatti minden elveszített hét ugyanis körülbelül öt százalékkal növeli a speciális nevelési igény szükségességét iskoláskorban – tette hozzá az osztályvezető.

Rigó János, a Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója elmondta, a világnap alkalmából átadnak a klinikán egy úgynevezett laktációs helyiséget, „fejőszobát”, ahol az anyák a tejüket le tudják fejni, így anyatejhez jutnak a koraszülöttek is.

Az igazgató szólt arról is, hogy Magyarországon évente mintegy nyolcezer gyerek jön koraszülöttként a világra, ezzel Magyarország a középmezőnyben van.

2011 óta november 17-e a koraszülöttek világnapja, ezen a napon a koraszülöttek életéért vívott küzdelemre hívják fel a figyelmet. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint a 37. hét előtti szülések koraszülésnek számítanak, és a 2500 gramm súlyt el nem érő újszülöttek is koraszülöttek. Tíz megszületett gyermekből egy koraszülött a világon, a koraszülöttség az újszülött-halálozások vezető oka.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work