13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekMa kora hajnalban, megint kilőtt egy rakétát Észak-Korea, mégpedig Japán irányába (+4...

Ma kora hajnalban, megint kilőtt egy rakétát Észak-Korea, mégpedig Japán irányába (+4 db videó)

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel Phenjan egyik külső kerületéből keleti irányba, a rakéta átrepült Japán második legnagyobb szigete, Hokkaido felett, majd a Csendes-óceánba csapódott – jelentették ma virradóra a hírügynökségek.

A hírt elsőként a Jonhap dél-koreai hírügynökség tette közzé, néhány perccel a rakéta kilövése után. Ezt követően Tokióban is megerősítették az észak-koreai rakétafelbocsátás hírét, pontosítva, hogy a szerkezet a Hokkaidón fekvő Erimo városától kétezer kilométerre keletre csapódott a tengerbe.

A rakéta típusát még nem sikerült azonosítani, az első hírek szerint a dél-koreai katonai illetékesek az amerikaiakkal közösen vizsgálták az első percekben rendelkezésre álló információkat. Nem sokkal később dél-koreai katonai források a Jonhapnak elmondták: körülbelül 3700 kilométeres hatótávolságú rakétáról van szó, amely mintegy 770 kilométeres magasságban repült.

Két nagyobb japán légitársaság közölte, hogy az újabb észak-koreai rakétafelbocsátás nem befolyásolta sem a bel-, sem a külföldi légi járatok menetrendjét. A vasúti közlekedés azonban időlegesen szünetelt az ország északi és északkeleti körzeteiben.

A japán kormány nem késlekedett azonnal határozottan elítélni az újabb észak-koreai ballisztikus rakétatesztet. Szuga Josihide, a japán kormány főtitkára pénteki tokiói sajtóértekezletén elfogadhatatlannak nevezte az effajta cselekményeket. Hangsúlyozta: országa soha nem fogja eltűrni ezeket a sorozatos provokációkat, és határozottan tiltakozik Phenjannál. Mint jelezte, a szigetország szorosan együttműködik az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával és a többi érintett állammal, hogy sürgősen megfelelő választ adjon Phenjan újabb lépésére.

Milyen rakétái vannak az erősködő Észak-Koreának? Melyik mit tud?

Legutóbb éppen áprilisban mutatta be utcai erődemonstráció keretében haditechnikájának nagyra tartott darabjait Észak-Korea. Vegyük sorra a legfontosabb darabokat: mivel hova lőhet a diktatúra?

Bár Észak-Korea a világ egyik legelmaradottabb országa, a rakétatudományban élen jár – fejleszt korábbi technológiát, kidolgoz újakat. A fejlesztések eredményeit rendre az országalapító születésnapja alkalmából minden április 15-én megtartott katonai felvonuláson mutatják be a népnek, no és persze a külvilágnak. A diktatúra arzenáljának bemutatásához az idei, alig két hónapja tartott erődemonstrációról kiadott felvételeket hívjuk segítségül.

A rezsim által kiadott hivatalos képsorokon először (00:30) a Pukgukszong-1 (KN-11) tűnik fel, ami egy tengeralattjáróról indítható, közepes hatótúvolságú ballisztikus rakéta. Tavaly augusztusi teljes körűen sikeres tesztje után idén először vitték el az áprilisi katonai felvonulásra. Ez David Wright, All Things Nuclear szakblogot vezető fizikus szerint 1250 km-es távolságra vethető be.

Rögtön utána (00:40) jön a Pukgukszong-2 (KN-15), ez az imént bemutatott rakéta földről indítható változata, idén februárban tesztelték sikeresen. Észak-Korea szerint ahogy az 1-es, úgy a 2-es verzió is felszerelhető nukleáris töltetet hordozó fejjel – legalábbis elméletben. (A rakétakísérletek mellett a diktatúra az atomkísérletekkel is jól halad – itt benézhet egy kísérleti bunkerbe –, de szakértők szerint atomtechnológiája jelenleg még nem tart ott, hogy beépítse rakétáiba.)

A megnövelt hatótávú (extended range, ER), Hvaszong-7 néven is futó Scud ER (00:52) 800-1000 km-re lévő célpontok ellen vethető be. Ez arra már bőven alkalmas, hogy elérjék vele a szomszédos Dél-Koreában lévő amerikai katonai bázisokat. Ehhez hasonló rakétából dél-koreai becslések szerint több százzal rendelkezik a diktatúra. Idén márciusban négyet kilőttek, a demonstrációról hivatalos felvétel is készült.

A Rodong-C és Hvaszong-13 néven is ismerhető KN-08-ast (01:07) öt éve mutatták be mint Észak-Korea első interkontinentális ballisztikus rakétéját. A meghatározást olyan eszközökre használják, melyek minimális hatótávja 5500 km, de a fejlettebb verziók akár 16 000 km-re lévő célponthoz is képesek eljutni. Föld alatti silókból, földről akár mobil kilövőállomásokról és tengeralattjárókról is kilőhetők.

A KN-08-ast (ismereteink szerint) kétszer tesztelték tavaly ősszel, mindkét alkalommal sikertelenül. Nagyon közel áll hozzájuk az az áprilisi parádén a világ elé tárt új rakétaverzió, ami a Hvaszong-14, illetve KN-14 jelzést viseli. Erről ugyan a tavaszi videón (01:32) még azt hallhatjuk, hogy talán csak üres tartókat vonultattak fel, éppen kedden derült ki, hogy a technológia nagyon is készen áll: egy ilyen, Hvaszong-14-est lőttek ki kedden, elrettentésül.

Az észak-koreai állami média ugyan azt állította, hogy ezzel a rakétával Phenjan a világ bármely pontjára képes csapást mérni, a már idézett szakértő, David Wright szerint nagyjából 6700 km-es hatótávról lehet szó valójában. Amellyel már elérhető közelségbe kerül az Észak-Korea egyik legádázabb ellenségeként kezelt Egyesült Államok is, egészen pontosan Alaszka.

A Nuclear Threat Initiative nonprofit szervezet által korábban készített grafikán a KN-08 és a KN-14 mellett is nagyobb hatótávbecslés szerepel, de nagyságrendi szempontból azért érdemes megnézni az ábrát: a rakéták összehasonlítása, illetve a térképen jelölt nagyjábóli elérések miatt.

Phenjan rakétakísérleteihez mindenki egységesen a fenyegetés irányából közelít, holott valószínűleg Észak-Korea sem kíván fegyveres konfliktusba lépni. A rezsim „csupán” be akarja betonozni magát a zsarolópotenciálja növelésével. A diktatúra fél, hogy Szaddám és társai rezsimjeinek sorsára jut, ugyanakkor magának is volt egy sor rosszhiszemű húzása. Nagy kérdés, hogy Donald Trump milyen utat választ a kérdés rendezésére.

Forrás: MTI, CNS, NTI

Kép: rfa

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work