Hirmagazin.eu
Főoldal » Ma 74 éves Kudlik Júlia – Az ország imádott bemondónője most is elbűvölően néz ki – videó
Életmód hírek

Ma 74 éves Kudlik Júlia – Az ország imádott bemondónője most is elbűvölően néz ki – videó

Kudlik Júlia a Delta legendás műsorvezetője volt.

Kudlik Júlia volt az egyik legkedveltebb magyar bemondónő, a Magyar Televízió képernyőjén több mint negyven évig láthattuk őt. 1965-től egészen 1996-ig vezette a Delta című műsort. Háziasszonya volt az 1971-es, 1972-es és 1981-es Táncdalfesztiválnak, később a Kodály-énekversenynek, számos népdal- és népzenei vetélkedőnek, tévéfesztiválnak és díjátadó gálának.

Olyan népszerű műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Főzőcske-TV fazék, Az állatok védelmében, a Nótaszó vagy a Sportolók a porondon. Antal Imrével is többször dolgozott együtt, egyik közös projektjük a Szeszélyes évszakok címre hallgatott. 2005-ben a köztévé leépítést tartott, ekkor sajnos Kudlik Júliának is búcsúznia kellett az adótól.

Az ország imádott bemondónője ma ünnepli 74. születésnapját, ritkán mutatkozik nyilvános eseményeken, emellett néha nyilatkozik csak, így friss felvételek is elvétve lelhetőek fel róla az interneten. Utoljára Szalóki Ági Liszt Ferenc-díjas előadóművész fotózkodott vele, természetesen a közös képet Instagram-oldalára is feltöltötte. A felvételen Kudlik Júlia nagyon elbűvölően néz ki.

A legnépszerűbb közösségi oldalon, a Facebookon sincs fenn. Érdekesség, hogy éveken át volt egy Kudlik Júlia-profil, amelyre rendszeresen töltöttek fel a Magyar Televízió egykori bemondónőjéről frissebb fotókat, ám kiderült, hogy az csak egy álprofil, szerencsére a legendás tévésnek sikerült töröltetnie a profilt, ezt 2018 nyarán a Best magazinnak árulta el.

Nem vágyik már a szereplésre, Szentendrén éli az életét, legkedvesebb hobbija a foltvarrás vagy patchwork, illetve a kertészkedés.

femina

Hasonló hírek

Erdőirtással jár, ha a repülőgépek bioetanollal működnek

Géza

Bejutottunk a szcientológusok budapesti szentélyébe (hirado.hu)

Géza

Mindenkinek tele van vele a kertje. Kiderült: elsőrendű zsírégető!

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------