6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóLövöldöztek egy moszkvai bíróságon, halottak is vannak

Lövöldöztek egy moszkvai bíróságon, halottak is vannak

Legalább húsz lövés dördült el kedden egy moszkvai regionális bíróságon. A sérültek és a halottak számáról eddig eltérő hírek érkeztek.

RIA Novosztyi hírügynökség szerint az épületben bűnözők támadták meg az őröket. A beszámolókban az szerepel, hogy legalább húsz lövés dördült el.

BBC azt írja, hogy egy banda ügyének vádlottjai közül próbált valaki fegyvert szerezni az egyik őrtől, ezután tört ki lövöldözés. Orosz lapok úgy tudják, hogy a bűnözők a liftben támadták meg az őket kísérő őröket.

Russia Today (RT) hírportálja szerint három bűnöző menekülni próbált, de lelőtték őket.

A lövöldözésben két rendőr és a nemzeti gárda egyik tagja megsérült. Az APhírügynökség szerint egy 45 éves férfit és egy 40 éves nőt szállítottak kórházba a Moszkva külvárosában található bíróságról.

RIA Novosztyi hírügynökség eleinte azt jelentette, hogy négyen haltak meg, más források három halottról tudnak.

A bíróságon egy közép-ázsiai banda ügyét tárgyalták, amelynek tagjai autótulajdonosokat gyilkoltak meg.

Az egyik szemtanú szerint a lövöldözésben bíróság dolgozók is megsérültek – írja az RT.com.

Eredeti hivatkozás: Shots fired at Moscow Region court as members of criminal gang disarmed their police escort

 Forrás és képek: HVG, RT

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek