15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldLondon már sokkal veszélyesebb, mint Szomália?

London már sokkal veszélyesebb, mint Szomália?

Több száz szomáliai és kenyai anya visszaküldte a gyermekeit Afrikába, nehogy leszúrják őket a brit fővárosban. Annak ellenére, hogy Szomáliában is több terrortámadás történt az elmúlt hónapokban.

Már minden 90. percben van egy machetés támadás Nagy- Britanniában és ezek fele Londonban történik – írtuk meg egy évvel ezelőtt. Két hete a Theguardian azt közölte, hogy a 2012-2013-as “béke évekhez” viszonyítva, 2017-2018-ra 93 százalékkal több késelés volt a 16 évnél fiatalabb korosztályban.

A számoknál is megdöbbentőbb az a hír, miszerint

az elmúlt hónapokban több száz fiatalkorú gyermeket küldtek vissza Szomáliába és Kenyába az aggódó szüleik. Ezt az észak-londoni szomáliai közösség képviselői mondták el a lapnak.

Szerintük ugyanis a rendőrség nem tudja megvédeni a tizenéveseket a késelésektől, így az ő szempontjukból London már veszélyesebb, mint Szomália vagy Kenya.

London már sokkal veszélyesebb, mint Szomália

Ezek az emberek jórészt a kilencvenes években érkeztek a brit fővárosba, a szomáliai polgárháborúból menekülve.Rakhia Ismail a londoni Islington kerület polgármester-helyettese elmesélte az Observernek, hogy két héttel ezelőtt szúrtak meg egy afrikai fiatalt, aki azóta már vissza is tért szülőhazájába.

Sadia Ali, az Islington Szomália Fórumának kincstárnoka és a kisebbségi ügyek alapítója szerint: „A szülők úgy érzik, hogy nincs más választásuk, ha azt akarják, hogy a gyermekeik biztonságban legyenek Egy hét gyermekes anya a 15 éves fiát küldte vissza Szomáliába, hogy megvédje őt a bandáktól, és sok barátja már két különböző kontinensen van a gyermekeivel.”

Egy másik 15 éves fiút nemrég küldtek vissza Szomáliába, miután a barátját megkéselték Islingtonban és azt mondták neki, hogy „te vagy a következő”. Múlt pénteken egy észak-londoni szomáliai anya csak azért repült a kenyai Mombasába, hogy lebeszélje a 19 éves fiát a visszatérésről, miután a banda arra kérte őt, hogy menjen vissza Londonba.

Az egészben az a félelmetes, hogy Szomáliában is több terrortámadás történt az elmúlt hónapokban. Mogadishuban egy autóban elhelyezett bomba hét embert ölt meg, egy másik esetben 29-en haltak meg. Ezért a visszaküldött gyermekek egy részét, nyugodtabb, falusi környezetben helyezik el a már Londonban élő szüleik.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem