6 C
Budapest
2024. április. 17. szerda
HomeFőhírekKülföldLettország is kerítést épít

Lettország is kerítést épít

forrás: MTI

Lettország kerítést emel Fehéroroszországgal közös határán, hogy útját állja az illegális bevándorlóknak – jelentette be Laimdota Straujuma lett kormányfő. A politikus indoklásul elmondta, hogy az utóbbi időben jelentősen megnőtt a fehérorosz határon át érkezett migránsok száma.

„Ez aggodalmat ébreszt nemcsak a határ védelme, de abból a szempontból is, hogy új útvonal keletkezhet, amelyen migránsok érkeznek az Európai Unióba” – tette hozzá. Beszámolt arról, hogy Lettországban nemrégiben migránsok két, Fehéroroszországból érkezett nagyobb csoportját tartóztatták fel. Hangsúlyozta, hogy több európai ország kerítést emelt határán, és ez egy lehetséges döntés lehet Lettországban is. Kiemelte ugyanakkor, hogy a kerítés legfontosabb feladata a határvédelem. Az általa felvázolt kerítés a fehérorosz határ egyes szakaszain épülhet meg, ott, ahol a határ illegális átlépésére történnek kísérletek.

illegális bevándorlók ellen
EPA/STEPHANIE LECOCQ

Mint mondta, az új kerítés egy EU-n kívüli ország határán épül. Érvelése szerint sokkal rosszabb lenne, ha ez a kerítés két uniós tagállam határán emelkedne. Korábban Rihards Kozlovskis belügyminiszter arról beszélt, hogy Lettország falat épít Oroszországgal közös határán, hogy útját állja az illegális bevándorlóknak. A lett politikus szerint azért kell a balti országnak megépítenie a falat az Oroszországgal közös határszakaszon, hogy megerősítse határvédelmét.

A létesítmény válasz az egyre növekvő bevándorlási hullámra. Lettországnak négy évbe telik, és 17 millió euróba kerül a fal megépítése – tette hozzá. A lett titkosszolgálatok értesülése szerint illegális bevándorlók leggyakrabban Közép-Ázsiából, illetve a Távol-Keletről igyekeznek Lettországon keresztül eljutni a skandináv államokba. Idén már több mint 400 illegális bevándorló lépett be Lettországba.

Ezenfelül az Európai Bizottság azt kérte az uniós tagországok kormányaitól, többek között a lettől is, hogy fogadja be az Afrikából és a Közel-Keletről a Földközi-tengeren át a bevándorlási hullámmal Olaszországba és Görögországba érkezők egy részét.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work