15.6 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóLetöltendő börtönbüntetésre ítélték a szír embercsempészt

Letöltendő börtönbüntetésre ítélték a szír embercsempészt

Embercsempészet és okirat-hamisítás miatt gyorsított eljárásban letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a szír férfit, aki saját gyerekei útlevelével öt afgán, iraki és iráni kiskorút akart Magyarországra hozni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A Németországban menekültként élő férfi azzal védekezett, hogy ő csak segíteni akart, és nem csinált semmi törvénybe ütközőt, a bíróság azonban nem fogadta el a magyarázatát – számolt be az M1 Híradója.

Alig hirdette ki az ítéletet a bíró szerdán a barátnője gyerekét saját fia okmányaival utaztató iraki nő ügyében, újabb okmánycserés módszert alkalmazó embercsempész indult Athénból Budapestre az egyik repülőjárattal.

A Németországban menekültként élő szír férfi azonban már nem egy, hanem öt kiskorút próbált saját gyerekeinek papírjaival Magyarországra hozni, derült ki a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a nemrég megszigorított okmányellenőrzéskor.

A férfit az ügyészség embercsempészet, valamint okmányhamisítás vádjával, gyorsított eljárásban állította bíróság elé. Kihallgatásán a férfi tolmács segítségével azt mondta: egy ismeretlen kérte meg, hogy vigye el az öt, papírokkal nem rendelkező kiskorút Athénból Németországba. Ő pedig, mivel korábban a lányát ez az ismeretlen juttatta ki Németországba, örömmel vállalta a feladatot – közölte az M1 Híradója.

A bíróság azonban minősített embercsempészetnek és tízrendbeli okirat-hamisításnak minősítette az okmánycserés utaztatást. A bíróság halmazati büntetésül két év hat hónap szabadságvesztésre és három év közügyektől való eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

A letöltendő börtönbüntetésről szóló ítélet nem jogerős. Ennek ellenére nem helyezték szabadlábra, továbbra is őrizetben marad. A bíróság ugyanis az ítélethirdetés után azonnal elrendelte a letartóztatását.

A szír férfi ez ellen is fellebbezett, ennek azonban nincs halasztó hatálya, így a vádlott továbbra is a rendőrség őrizetében, illetve mostantól egy büntetés-végrehajtási intézetben várja az eljárás folytatását. A kiskorúak, akik vele együtt utaztak Budapestre, a fóti gyermekközpontban várják, hogy befejeződjön ügyükben a menekültügyi eljárás.

m1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work