6 C
Budapest
2024. április. 17. szerda
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóLetartóztatták az újpesti autókereskedő feltételezett gyilkosait

Letartóztatták az újpesti autókereskedő feltételezett gyilkosait

Az újpesti autókereskedő megölésével gyanúsított három embert vasárnap a Budai Központi Kerületi Bíróság letartóztatta – közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.

A gyanúsításban foglalt cselekmény minősített emberölésnek is tekinthető, amiért 10-től 20 évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

A letartóztatás indoka az alapos gyanú mellett a szökés, elrejtőzés veszélye, továbbá a bizonyítás lehetséges veszélyeztetése. Korábban két gyanúsított is visszatért az elkövetés helyszínére, és nem zárható ki az összebeszélésük sem.

Két gyanúsított tudomásul vette a kerületi bíróság döntését, egy gyanúsított és védője enyhébb kényszerintézkedés érdekében jelentett be fellebbezést.

A rendőrség pénteken sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elfogták a gyilkosság három gyanúsítottját. Az áldozat egy 47 éves férfi, akinek az eltűnését május 7-én jelentették be. A gyilkosság hátterében adósság állhat, az áldozatot megfojtották, holttestét Szentendre külterületén rejtették el egy gödörben.

A három feltételezett elkövető csütörtöki kihallgatásán ellentmondásokba keveredett, és ketten közülük beismerték, hogy megölték a vállalkozót. A gyanúsítottak barátok, közülük ketten budapestiek, egy szentendrei. Az áldozat jól ismerte őket.

A címlapfotó illusztráció.

mti

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work