6.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekLetartóztatások a Pest Megyei Kormányhivatalban

Letartóztatások a Pest Megyei Kormányhivatalban

A nyomozóhatóság az eddigi eljárásban négy személyt hallgatott ki gyanúsítottként.

A Pest Megyei Kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi osztályának több munkatársát is letartóztatásba helyezték. Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség rendelt el nyomozást a kormányhivatal egyik vezető beosztású tisztviselője ellen, aki a gyanú szerint „előnyért megszegte hivatali kötelességét”.

Még több bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó? Kattints ide, és nézd meg rendőreink, ügyészeink, bíróink, katonáink, mentőseink, tűzoltóink, katasztrófavédelmiseink napi áldozatos munkájáról szóló cikkeinket!

Az ügyészség üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt indított nyomozást – tájékoztatta a Népszavát Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. A nyomozóhatóság az eddigi eljárásban négy személyt hallgatott ki gyanúsítottként. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte valamennyi gyanúsított letartóztatását. További adatot azonban a büntetőeljárás eredményessége érdekében nem közöltek.

Nyitókép: Pixabay

infostart

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work