3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőPrograminfóLesz Belvárosi Sörfesztivál! Itt az új időpont!

Lesz Belvárosi Sörfesztivál! Itt az új időpont!

Szeptember 1-6. között újra megtelik sörrel a Szabadság tér! A tavalyi óriási sikernek köszönhetően idén is 6 napon keresztül várják a sörkedvelőket a belváros szívében, szabadtéri helyszínen.

A belépés továbbra is ingyenes, kóstoláshoz azonban fesztiválpohár megvásárlása szükséges.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is képviseltetik magukat a sörpiac meghatározó szereplői: a legnagyobb sörgyárak, a legkiemelkedőbb importőrök és a hazai kisüzemi sörfőzdék.

köztük rengeteg újdonsággal várják a látogatókat. A minőségi sörkínálat mellett kiemelkedő gasztro-felhozatalra is számíthatunk az év legnagyobb sörös eseményén.

FORRÁS: SHUTTERSTOCK

A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak a jelenleg érvényben lévő koronavírus-fertőzés elleni védekező intézkedésekre. Ennek érdekében fertőtlenítő pontokat és pohármosó pontokat helyeznek el a helyszínen.

Kiemelt figyelmet fordítunk a higiéniára és a fertőtlenítésre annak érdekében, hogy a rendezvény résztvevői biztonságban érezhessék magukat.

– nyilatkozták.

A szabadtéri helyszínnek köszönhetően lehetőség nyílik továbbá arra, hogy szeparáltan, az előírt távolságokat betartva fogyaszthassuk el sörünket szeptember 1-6. között.

origo, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work