Hirmagazin.eu
Főoldal » Lendületben az Iszlám Állam: újabb brutális támadást hajtottak végre VIDEÓ
Külföld

Lendületben az Iszlám Állam: újabb brutális támadást hajtottak végre VIDEÓ

A két halálos áldozattal és legalább 15 sérülttel járó torontói ámokfutás után, a Tádzsikisztánban történt turisták elleni merényletet is magára vállalta az Iszlám Állam nevű terrorszervezet.

Már azt hihette az ember, hogy a nyugati katonai erőknek sikerült megsemmisítő csapást mérnie az Iszlám Államra, ám most egy héten belül több komoly terrortámadást is magára vállalt a dzsihadista szervezet. Először a torontói ámokfutót nevezték katonájuknak, ezzel magukra vállalva a két ember életét kioltó támadást. Majd e hét hétfőn egy Szíriában működő civilszervezet számolt be arról, hogy legalább 36 nőt és gyereket raboltak el az Iszlám Állam fegyveresei egy délnyugat-szíriai tartományban.

Az iszlamista szervezet pedig a minap közölte azt is, hogy közük van ahhoz a vasárnapi támadáshoz is, amely során halálra gázolt egy autó sofőrje egy héttagú kerékpáros turistacsoportot Tádzsikisztán déli részén.

A cserbenhagyó vezető elfogására országos hajszát indítottak, amelynek során a rendfenntartó erők agyonlőttek két embert

– közölték a közép-ázsiai ország hatóságai. A merénylet során három külföldi, két amerikai és egy svájci a helyszínen életét veszítette, egy holland pedig a kórházba szállítás után halt meg – pontosított később Ramazon Rahimzoda belügyminiszter, aki szerint a turistacsoport további két – egy svájci és egy holland – tagja könnyebb sérüléseket szenvedett.

Egyikük testén szúrt seb is volt.

A hetedik turista, egy francia állampolgár sértetlenül vészelte át az incidenst, őt a rendőrség kihallgatta.

A dzsihadisták a szócsövükként szolgáló Aamák hírügynökségen keresztül tudatták: az elkövetők a terrorszervezet katonái voltak, s tettüket a szervezet felhívására hajtották végre. Az Iszlám Állam arra utasította tagjait, hogy vegyék célba azoknak az országoknak az állampolgárait, amelyek részt vesznek a szélsőségesek elleni harcban az Egyesült Államok vezette katonai koalícióban.

Forrás: Ripost

Hasonló hírek

Megáll az ész! Tévé kamerák előtt szoptatta a malacot a nő – VIDEÓ

Mazsi

Dél-koreai szállodák lerombolását rendelte el Kim Dzsong Un: ezért szánta el magát a súlyos döntésre

Mazsi

Vészjósló események zajlanak Európa határain – megismétlődik, amitől sokan rettegnek?

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------