Image default
Gasztronómia, vega

Lencseleves, az újévi szerencsehozó étel

Az év első napjának jellegzetes étele. Az újév első napja számtalan hagyománnyal és babonával rendelkezik.

Lencseleves, az újévi szerencsehozó étel

Sok helyen ünneplik az újévet sertéshúsfogyasztással, mert a malac az orrával előrefelé túr, s így a jövőbe mutat, miközben a szerencsét is kifordítja a földből. A lencse pedig a bőség, a gazdagság, a szerencse és a gyermekáldás jelképe.

A szerencsehozó szimbolika egyik jellegzetes étele a lencse, az év első napján ezért lencsét szokás enni. Aki ezt a már több mint ötezer éve fogyasztott hüvelyest eszi január elsején, annak az év során sosem fog kiürülni a pénztárcája. Ez egyéb más szemes terményekre is vonatkozik. Sok háznál mandulaszemet vagy más apróságot is tettek a lencsefőzelékbe, s az a lány, aki megtalálta, a babona szerint férjhez ment a következő évben.

Íme egy újévi lencseleves

Hozzávalók:
– 20 dkg lencse
– 5 dkg füstölt szalonna
– 1 evőkanál olaj
– 1 hagyma
– zellerzöld
– 20 dkg leveszöldség
– 1 póréhagyma
– babérlevél
– fokhagyma
– szegfűszeg
– só, bors
– 1 nagyobb burgonya
– tejföl ízlés szerint
– egy fél citrom leve
– két pár virsli

Elkészítés:
A lencsét addig áztatjuk, míg a többi hozzávalót megpucoljuk és felaprítjuk. A szalonnát kevés olajon lepirítjuk, majd hozzáadjuk a hagymát és a zellerzöldet, pár perc után pedig hozzáadjuk a többi zöldséget is. A lencsét leszűrjük, majd azt is hozzáadjuk a zöldségekhez.

Felöntjük annyi vízzel, hogy jól ellepje. Beletesszük a babérlevelet, fokhagymát, borsot és szegfűszeget, majd fedő alatt főzzük. A főzés a lencsénél nem tart sokáig, a főzés felénél tegyük bele a kockára vágott burgonyát.

Ha a levesünk kész, adjuk hozzá a tejfölt, majd a citrom levével ízlés szerint savanyítsuk. Végül vágjuk bele a két virslit. Ezzel már nem kell főzni, csak fedő alatt hagyni tálalásig.

 

 

Forrás: debmedia

Hasonló hírek

Szalonnás krumplirózsa – VIDEÓ

Mazsi

Baklava

info

Én aztán gyakran sütök csirkét, de ennél jobbat még nem ettem!

Mazsi