9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldLelőtte magát a kurdokhoz csatlakozó 20 éves brit, hogy ne kerüljön az...

Lelőtte magát a kurdokhoz csatlakozó 20 éves brit, hogy ne kerüljön az Iszlám Állam fogságába

Ryan Lock, a húszéves brit, aki csatlakozott az Iszlám Állam ellen harcoló kurdokhoz, az utolsó pillanatban lelőtte magát, hogy ne kerüljön a terrorszervezet fogságába.

Az eset még tavaly decemberben történt Szíriában, Rakkában, a részletekről most számoltak be egy meghallgatáson, ahol Lock anyja és egy halottkém is megszólaltak.

A chichesteri fiú azt mondta a családjának, hogy Törökországba megy nyaralni. Később már Szíriából jelentkezett, anyja először azt hitte, hogy csak viccel. Katonai képzettsége nem volt, a szíriai kurdok (YPG) táborában szakácsként dolgozott, és medikusnak akarta kiképezni magát.

Valódi célját csak egy augusztus 31-i üzenetben vallotta be a szeretteinek, de akkor már Szíriában volt. Azt mondta, hat hónapig szeretne harcolni, utána hazatér.

Lockot a Kurd Népvédelmi Egységek, azaz a YPG fogadta be, és a brit több harcban is részt vett a kurdok oldalán, bár korábban semmilyen katonai tapasztalata nem volt.

Amikor a YPG-t körbevették az Iszlám Állam harcosai, Lock pedig megsérült, inkább a halált választotta (december 21-én), mint hogy fogságba kerüljön. Egyetlen fejlövéssel végzett önmagával. „Ezt csakis úgy lehet értékelni, mint nagyon bátor cselekedetet” – mondta a meghallgatáson David Horsely halottkém. Horsley hősiesnek nevezte Lockot, aki úgy halt meg, hogy közben azt csinálta, amiben szenvedélyesen hitt.

 Miután megszakadt vele a kapcsolat, családja egy fényképen látta először a holttestét, ahol egy ISIS-harcos állt felette.Ryan Lock anyja azt mondta, otthon említette néhányszor, hogy milyen rossz a helyzet Szíriában, de azért nem beszélt állandóan erről. Közben viszont titokzatossá vált, elutazása előtt pedig nagytakarítást csinált a szobájában, amiért anyja meg is kérdezte, ugye vissza fog jönni?

Amikor hazaszállították a holttestet, Nagy-Britanniában élő kurdok virágokkal várták a repülőtéren. A kurd erők női szárnya, a YPJ támogatói azt mondták, örökké emlékezni fognak rá, a YPG egyik vezetője szerint pedig Lock mártírként halt meg. Lock anyja viszont nem érez tiszteletet a YPG iránt. „Haragszom rájuk, mert ha ők nem lennének, Ryan még mindig élne. Segítettek neki Szíriába jutni, magától nem került volna oda.” (BBCTelegraph)

Forrás: 444

Képek: Twitter

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem