Image default
Belföldi hírek

Leitatták, majd kizavarták a teraszra: újabb embert gyanúsítanak a székhez kötözött Zsolt halála miatt – Megdöbbentő részletek derültek ki

Nagylók — Már nem három, hanem négy embert gyanúsítanak a nagylóki kocsma teraszán szigetelőszalaggal megkötözött, majd zárás után magára hagyott közmunkás, Göbölös Zsolt halála ügyében.

Miközben a faluban a jobb érzésű emberek már Zsolt hétvégi temetésére készülnek, naponta újabb és újabb felháborító részlet kerül napvilágra, hogyan kínozták és röhögtek magatehetetlen áldozatuk vergődésén a kocsma vendégei, köztük a pultosnő.

A Blikk megtudta, segítségnyújtás elmulasztása miatt őt is meggyanúsították a hatóságok. A Fejér Megyei Főügyészség szóvivője a kérdésünkre a nyomozás érdekeire való hivatkozással sem megerősíteni, sem megcáfolni nem akarta az újabb gyanúsításról szóló információnkat. Az biztos, hogy a nő még szabadlábon védekezhet, három letartóztatásban lévő társának, F. Lászlónak, B. Lászlónak és J. Nándornak gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt kell felelnie.

Kegyetlenség volt, amit az a négy hülye művelt. Jó érzésű ember ilyet egy állattal sem tesz, nemhogy a Zsoltival – fakadt ki a Blikknek a szerencsétlenül járt férfi szomszédasszonya.

Zsoltnak otthon nem volt tévéje, azért ment a kocsmába, hogy focimeccset nézzen. Közben kért egy deci gyomorkeserűt, mire felhajtotta, a három ismerőse itatni kezdte – mondta a nő.

Göbölös Zsoltot ivócimborái a kocsma székéhez kötözték, majd sorsára hagyták. Reggelre meghalt / Fotó: Grnák László

Úgy tudjuk,a kihallgatáson mindhárom férfi beismerte: azért töltötték tele hétszer is Zsolt féldecis poharát rummal, hogy később már ne legyen ereje tiltakozni. Utána kizavarták őt a teraszra, mondván: ápolatlan és büdös. A pultosnő olyan cigarettát adott neki, amibe előtte gyufafejet és erős paprikát töltött, majd nevetgélve videóra vette, amint a gyanútlan férfi megrémül a szikrázó cigitől.

Ezután a pultosnő a kocsma melletti boltból az egyik gyanúsítottnak hozott egy tekercs szigetelőszalagot. A többi ismert: Zsolt elaludt, megkötözték. Mindhárom férfi tagadja, hogy ő volt az, aki a székhez rögzítette a közmunkást.

A rendőrség a kocsma többi vendégének szerepét is vizsgálja – volt, aki nevetgélve fotózta, videózta a történteket –, hogy kiderítse, kit terhel még felelősség a megkötözött, sorsára hagyott ember haláláért.

– Kétnaponta szorongva megyek a kocsma melletti boltba kenyérért – mondta megindultan Török Ramóna, akinél a közmunkás négy, elárvult gyermeke otthonra talált. – Látom a széket, ami foglyul ejtette Zsoltit. Látom a mécseseket, amit gyújtottak az emlékére. És nem értem, hogy nem akadt senki, aki azt mondta volna: elég legyen már.

Három év börtönt kaphat

Segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt akár három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az, aki nem nyújt tőle elvárható segítséget olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, és emiatt meghal.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Grnák László

Hasonló hírek

Ön jó lenne határvadásznak?

Edit

Elő a szelvényekkel – íme az ötös lottó nyerőszámai

Edit

Különböző bűncselekményeket követte el, a rendőrségek keresik őket!

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelöl örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelöl valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesztő
--------------------------------------------