11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldLegkevesebb 30 ember meghalt, miután lebombáztak egy jemeni hotelt

Legkevesebb 30 ember meghalt, miután lebombáztak egy jemeni hotelt

Legkevesebb harminc ember meghalt, amikor a Szaúd-Arábia vezette koalíció légicsapása Jemen fővárosának közelében egy szállodát talált el – írta a BBC egy segélycsoport, illetve helyi egészségügyi alkalmazottak közlésére hivatkozva.

Szemtanúk beszámolója szerint Szanaa városától mintegy 20 kilométerre északra vadászgépek egy hotel ellen hajtottak végre légicsapást. Emellett több másik bombázás is volt délkeletre, a lázadók állásai ellen.A Szaúd-Arábia vezette koalíció, amely Abd Rabbuh Mansur al-Hadi elnök kormányát támogatja a háborúban a húszi mozgalommal szemben, egyelőre nem kommentálta az esetet.
Az ENSZ szerint már több mint 8 167 ember halt meg, valamint 56 335 ember sérült meg a harcokban és légicsapásokban Jemenben 2015 márciusa óta.A konfliktus miatt 20,7 millió ember szorult valamilyen humanitárius segítségre, s egyben itt alakult ki a világ jelenlegi legnagyobb élelmiszerbiztonsági szükségállapota mellett az igen súlyos, április óta feltehetőleg 2 ezer ember halálát okozó kolerajárvány is.
A Jemeni Vörös Félhold szanaai szervezetének vezetője az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy legkevesebb harmincöt ember vesztette életét a hotel környékén végrehajtott légi razziában. Elmondása szerint továbbra is keresik a szervezet munkatársai a kétemeletes épület romjai között a holttesteket. A hotel állítólag egy húszi ellenőrzőpont közelében volt.
A legalább harminc halálos áldozat mellett tizenhárom sérültről is beszámoltak, a sebesülteket kórházba szállították. Egyelőre nem tudni, hogy az áldozatok civilek vagy lázadó harcosok voltak-e, ám az AFP hírügynökségnek szemtanúk azt mondták, hogy a hotelban mezőgazdasági dolgozók szálltak meg.Korábban több légicsapás is volt a fővárostól délkeletre található területen, a felkelők Saba nevű hírügynökségének jelentése szerint ezek során legkevesebb hat civil meghalt, és tizenöten megsérültek. A Saba szerint két másik területen is voltak bombázások.
Jamie McGoldrick, az ENSZ jemeni humanitárius koordinátora a korábban ebben a hónapban történt halálos légicsapást követően elmondta, hogy a konfliktusban minden fél továbbra is „figyelmen kívül hagyja” a civilek védelmét, valamint a civilek és harcosok megkülönböztetésének elvét.
Képek: eloben.hu, sputniknews.com

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem