7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekLegjobb európai gyakorlat lehet az állatkerti hulladékcsökkentés

Legjobb európai gyakorlat lehet az állatkerti hulladékcsökkentés

Európai díjra jelölte a Fővárosi Állat- és Növénykert hulladékcsökkentési programját a Környezetvédelmi Gyártók és Szolgáltatók Szövetsége. Az Állatkert az elmúlt években saját mindennapi működését is környezetbaráttá tette, számos zöldfejlesztést valósított meg – mondta az InfoRádióban Hanga Zoltán, az intézmény szóvivője.

Minden év novemberében megtartják az Európai Hulladékcsökkentési Hetet 2012 óta az Európai Bizottság kezdeményezésére. Tavaly Európa 30 országából több mint 16 ezer, a hulladékcsökkentés fontosságára való figyelemfelhívó programmal, akcióval, rendezvénnyel vettek részt a kezdeményezésben. Ebből 410 Magyarországon zajlott.

Az egyik az Állatkert programja volt, mivel elég komolyan foglalkozunk azzal, hogy nemcsak a saját működésünkben különböző zöld fejlesztéseket valósítsunk meg, hanem az ezzel kapcsolatos ismeretterjesztéssel és szemléletformálással is – mondta az InfoRádióban Hanga Zoltán, a városligeti intézmény szóvivője annak kapcsán, hogy európai díjra jelölte a Fővárosi Állat- és Növénykert hulladékcsökkentési programját a Környezetvédelmi Gyártók és Szolgáltatók Szövetsége (KgySzSz). Felidézte, hogy tavaly novemberben 16-24. között szerveztek egy ilyen programsorozatot.

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét koordinációjával megbízott szervezet, a KGySzSz utólag értékelte az összes magyarországi programot, mivel létezik az Európai Hulladékcsökkentési Hét Díj, amelynek a vállalati kategóriájában az Állatkert nyerte el a legjobbnak járó elismerést.

„Ezért az Állatkert programsorozatát jelölik az összeurópai díjra is, elbírálni várhatóan nyáron fogják”

– mondta Hanga Zoltán.

Elmondása szerint a tavalyi programsorozat része volt, hogy az Állatkertbe belépők egy szemétszörnnyel és egy cigarettacsikk akváriummal találták szembe magukat. „Ezzel próbáltuk érzékeltetni, hogy egy forgalmasabb napon csak az Állatkertben mennyi hulladék keletkezik, amit a látogatók a gyűjtőkbe dobnak, és hogy ezen belül mekkora a csikkek mennyisége” – idézte fel Hanga Zoltán.

Emellett különböző hulladékok újrahasznosítását játékos formában is ki lehetett próbálni. Voltak olyan kézműves programok, amikor kidobásra ítélt dolgokból lehetett jópofa játékokat és egyéb hasznos holmikat készíteni. Volt komposztálási bemutató, hogy ezt kiskertekben hogyan lehet végezni, és egyéb más ilyen program is akadt. „Az egyik fontos téma volt, hogy it lehet a háztartási műanyag hulladék csökkentésével tenni akár innen Magyarországról a világtengerek védelme érdekében, úgy, hogy hazánknak nincs tengere” – mondta a szóvivő. Az egész földi ökoszisztéma szempontjából ugyanis a tengerek nagyon is fontosak.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work