5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat

Legfrissebb rendőrségi hírek

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 63 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 4 személy vesztette életét, 19 súlyos és 41 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 145 személyt fogott el, közülük 45 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 67 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 178 személyt állítottak elő, köztük 93 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 8 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 126 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén 2017. október 9-én 0 óra és 2017. október 9-én 24 óra közötti időszakban a rendőrök 12 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. További 2 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Baleset az M5-ös autópályán (Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, 2017. 10. 09., hétfő)

A Kecskemét közelében történt balesetben a buszsofőr és egy szolgálatot teljesítő rendőr veszítette életét.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. október 9-én 11 óra 45 perc körül az M5-ös autópálya 87-es kilométerénél a Budapest felé vezető oldalon két tehergépkocsi és egy autóbusz eddig tisztázatlan körülmények összeütközött. A baleset következtében az elsődleges adatok szerint többen megsérültek.

A helyszínelés idejére a rendőrök teljes szélességében lezárták az autópálya Budapest felé vezető oldalát. A forgalmat a sztrádáról a 91-es kilométernél az 54-es számú főútra terelik.

A rendelkezésre álló adatok szerint a rendőrségi szolgáltatást végző civil autóbusz sofőrje, illetve egy a buszon utazó hivatásos rendőr a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A jelenlegi adatok szerint a buszon utazó rendőrök közül 3 fő súlyosan és 12 fő könnyebben sérült meg.

Kérjük, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Felborult egy személygépjármű Budapesten (Budapesti Rendőr-főkapitányság, 2017. 10. 09., hétfő)

Súlyos sérüléseket szenvedett annak a gépjárműnek a vezetője, aki felborult az Árpád hídon.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2017. október 9-én, 18 óra 30 perc körül az Árpád hídon Pest irányából Buda irányába eddig tisztázatlan körülmények között egy autó felborult. A baleset következtében a gépjármű vezetője súlyos sérüléseket szenvedett. A belső forgalmi sávot lezárták, két sávon lassan halad a forgalom.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. Kérjük a járművezetőket, hogy a balesettel érintett szakaszon fokozott figyelemmel közlekedjenek.

Gépjárművekből loptak (Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság, 2017. 10. 09., hétfő)

A komáromi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a két szlovák állampolgárt.

A Komáromi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének, valamint készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétség és okirattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást – őrizetbe vétele mellett- egy 33 éves nő és egy 42 éves férfi ellen.

A gyanúsítottak 2017. október 7-én 12 óra 30 perckor Komáromban egy autó ablakát kalapáccsal betörték és abból a sértett táskáját ellopták. Abban készpénz, személyes iratok, bankkártyák és egy telefon volt. A két tettes a helyszínről elmenekült.

A pénzt és a mobilt magukhoz vették, a többi tárgyat útközben eldobták. A sértett miután észlelte a bűncselekményt értesítette a rendőröket. A járőrök a helyszínen adatgyűjtést végeztek és megkezdték az elkövetők felkutatását. A két tettest 13 óra 30 perckor Komáromban, egy áruház előterében ellenőrizték.

Az igazoltatás során egyik személy sem a saját adatait adta meg, de azt a rendőrök később megállapították. A férfit és a nőt a Komáromi Rendőrkapitányságra előállították. A tettesek a lopott pénz egy részét elköltötték. A nyomozók megállapították, hogy a két személy október 6-án 16 óra 26 perc körül Komáromban, egy másik parkoló autó ablakát is betörték és a sértett táskáját ellopták. Abban személyes iratok, készpénz, mobiltelefon is volt. A nyomozók a ruházat átvizsgálás és a házkutatás során a bűncselekményből származó telefonokat, az ellopott pénzből vásárolt termékeket és a pénz egy részét is lefoglalták. A két szlovák állampolgárt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Telephelyről lopott (Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság, 2017. 10. 08., vasárnap)

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik egy bűncselekmény feltételezett elkövetőjének azonosításához.

A Győri Rendőrkapitányság 08010/3632/2017. bűnügyi számon lopás vétség gyanúja miatt indított nyomozást.

A nyomozás adatai alapján egy ismeretlen férfi 2017. augusztus 29-én 12 óra 30 és 15 óra között Győrben, a Külső Veszprémi úton, egy vállalkozás zárt telephelyén parkoló autószállító kamion nyitott utasfülkéjéből, a sértett övtáskájából készpénzt lopott.

A feltételezett elkövetőről a biztonsági kamera felvételt készített.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi út 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Megszúrta vitapartnerét, keresi a rendőrség (Budapesti Rendőr-főkapitányság, 2017. 10. 07., szombat)

Az angyalföldi rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága 01130/3821/2017. bűnügyi számon súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy ismeretlen férfi 2017. október 6-án 15 óra és 16 óra között Budapest XIII. kerületében a Jászai Mari téren a parkban előzetes szóváltást követően egy ollóval megszúrta a sértettet, majd elhagyta a helyszínt.

Az elkövetőről egy biztonsági kamera felvételt készített.

A férfi 50-60 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, őszes, rövid hajú és körszakállas. Az elkövetéskor barna bőrdzsekit, vajszínű felsőt, kék farmernadrágot és fekete cipőt viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Forrás: police.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work