8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőÁllatvilágLegek az állatvilágban is

Legek az állatvilágban is

Az állatoknál is többféle ranglista létezik, attól függően, hogy miben is keressük a legnagyobbat, legjobbat, legszebb bundájút, leggyorsabbat. Most itt van egy kis összeállítás. Nem tudtuk nektek összeszedni mindet, de próbáltuk kiválasztani az érdekességeket.

hirmagazin_2015-09-17_071510

Kezdjünk egy rondasággal, bárki bármit mond a patkányokról vagy egerekről, mégsem ők a legrondábbak, ezt a címet egy kutya viseli. A világ legrondább állatai a csupasz földikutyák. A homokkutya vagy csupasz turkáló néven is ismert földi kutya nem véletlenül érdemelte ki a világ egyik legcsúnyább állata címet. Egy bunda talán előnyös lenne számára, ám neki csak néhány szőrszál jutott, az pedig tovább ront a helyzeten. Ahogy bundája, úgy füle sincs – csupán két kis nyílás segíti a hallásban -, szemének pedig nem sok hasznát veszi: szinte teljesen vak. Két pár metszőfoga azonban egyet jelent az életével: ezek segítik a rágásban, az alagútfúrásban és a védekezésben is.

A verseny nem ilyen egyszerű ezért a címért ugyanis vannak még jelentkezők: Psychrolutesmarcidus

Az angolul blobfish-ként ismert Psychrolutesmarcidus valószínűleg a legcsúnyább hal, amelyet valaha rejtettek a tengerek. Talán nem véletlen, hogy Ausztrália és Tasmánia partjaitól távol, az óceán mélyén éldegél, és nagyon ritkán mutatkozik emberek előtt – legfőképpen akkor látni, amikor véletlenül hálóba gabalyodva fogják ki. Testének különleges, zselészerű anyaga teljes mértékben a mélytengeri életmódhoz alkalmazkodott, az állat sűrűsége ugyanis valamivel kisebb, mint a vízé, így könnyedén, izmok és úszás nélkül képes lebegni. Táplálékát is lebegés közben kapja el: általában úgy, hogy csak bekapja azt, ami elég közel kerül hozzá.

Nézzünk egy kis ellentétet is, a legnagyobb és a legkisebb hal: A cetcápa, vagy bálnacápa a legnagyobb jelenleg élő halfaj. Átlagos testhossza 4-6 méter, de előfordulnak ennél jóval nagyobb példányok is. Mérete olykor elérheti a 12 métert. A legnagyobb cápa emberre teljesen ártalmatlan planktonevő. A tudományos hitelességgel megmért leghosszabb cetcápa 12,65 m-es volt, amelyet Karachi (Pakisztán) közelében fogtak el 1949 novemberében. A legnagyobb hitelesen megmért emberevő fehér cápa (Carcharodoncarcharias ) „csupán” 6,4 m volt. Lássuk a legkisebbet:Törpe géb

Egy színtelen, majdnem átlátszó lény, amelyre a fülöp-szigeteki Luzon tavaiban és patakjaiban bukkantak. „Jól fejlett” hímjei is csak 7,5–9,9 mm hosszúak és 4–5 mg tömegűek (a nőstények kicsit nagyobbak).

Lássuk kik is élnek túl minket: A leghosszabb életű állatok

A legnagyobb ma élő szárazföldi teknősfaj, galapagosi óriásteknős, amelyet elefántteknősnek is hívnak. Testtömege 150-225 kg, testhossza akár 180 cm hosszú is lehet fejétől a farkáig. A nagyobbra nőtt teknősöknek nincs természetes ellensége, így akár 120-200 évig is élhetnek. A legöregebbnek tartott egyed Harriet, egy ausztrál állatkert lakója, aki 1830-ban született.

hirmagazin_2015-09-17_071628Nézzük melyik a legritkább madár: Kaliforniai kondor

Szárnyfesztávolsága 270 centiméter, testtömege 8-14 kilogramm. A Grand Canyonban és Kalifornia állam nyugati parti hegyeiben élő dögevő keselyűféle – a madarak között rekordnak számító – 50 évig is él, ám egyre kevesebb van belőle. Az orvvadászat, a különféle mérgező anyagok és élőhelyük területének folyamatos csökkenése hatására a fajnak a nyolcvanas évekre csupán néhány példánya maradt. A megmentésére indított akciók hatására számuk valamelyest növekedett: összesen 332-ről tudnak, ezek közül 152 él a vadonban.

Forrás: debmedia;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem