10.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldLegalább 86 áldozata van az ankarai robbantásos merényletnek

Legalább 86 áldozata van az ankarai robbantásos merényletnek

forrás: MTI

Kettős robbantásos merényletet követtek el Ankara központjában, a főpályaudvar tőszomszédságában szombat délelőtt. Mehmet Müezzinoglu egészségügyi miniszter a helyszínen tett látogatása után tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy 86 ember vesztette életét, 186-an pedig megsebesültek. A helyszínen 62 ember, kórházba szállítás után pedig további 24 ember halt meg. A sebesültek közül 28-at intenzív osztályon kezelnek. Az első jelentésekben még 30 halott és 126 sebesült szerepelt.

Helyi idő szerint tíz óra után, pár másodperces különbséggel két pokolgép robbant fel a belvárosban, ahol emberek százai gyülekeztek béketüntetésre a közalkalmazotti szakszervezetek konföderációjának felhívására. A békés felvonulásnak az lett volna a célja, hogy a kurd lázadók és a török biztonsági erők között kiújult erőszak leállítására szólítson fel.

Robbantásos merénylet a török fővárosban

Névtelenül nyilatkozó török kormányzati tisztségviselők terrortámadásnak minősítették a robbantásokat, és közölték, hogy vizsgálják azokat az állításokat, miszerint egy öngyilkos merénylő követett el merényletet. Ahmet Davutoglu török miniszterelnök rendkívüli tanácskozásra összehívta a biztonsági szolgálatok vezetőit. A belügyminisztérium elítélte „a demokrácia és a béke ellen irányuló támadást”. A merénylet elkövetőjeként eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett.

A televíziós beszámolók tanúsága szerint emberek százai voltak a közelben. A felvételeken látszik, hogy a mentők mellett a tüntetésre összegyűlt emberek próbáltak segíteni a vérző sebesültek ellátásában. A Reuters tudósítója a helyszínen legalább 20, zászlókkal letakart holttestet látott és szanaszét heverő, leszakadt testrészeket.

Az elszabadult indulatokat jól jellemzi, hogy a rendőrök a levegőbe lőttek, hogy szétoszlassák a merénylet helyszíne felé közeledő, feldühödött embereket. Az eredetileg béketüntetésre készülő emberek azt kiabálták, hogy „gyilkos rendőrök”, miközben visszaszorították őket a rendfenntartó erők.

Törökországban a július 20-i suruci merényletet követően lángoltak fel ismét a biztonsági erők és a lázadó Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei közötti összecsapások, véget vetve a kormány és a kurd kisebbség 2012 végén kezdődött béketárgyalásainak, amelyek az ország délkeleti részén 1984 óta tartó, mostanáig 40 ezer ember halálát okozó konfliktus lezárását célozták. A szíriai határ közelében fekvő Surucban elkövetett, 32 halálos áldozattal járó merényletet az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet számlájára írták a török hatóságok.

95835 10115383_9d37bbd08764d73fc0c8804bb263454f_wm 20151010ankara-merenylet-robbantas 20151010torokorszag-ankara-merenylet1 20151010torokorszag-ankara-robbantas-merenylet3 20151010torokorszag-ankara-robbantas-merenylet4

AppleMark
AppleMark

ankararobb torokjo

A woman reacts at the site of an explosion in Ankara, Turkey, Saturday, Oct. 10, 2015. Two bomb explosions apparently targeting a peace rally in Turkey's capital Ankara on Saturday has killed over a dozen people, a news agency and witnesses said. The explosions occurred minutes apart near Ankara's train station as people gathered for the rally organized by the country's public sector workers' trade union.(AP Photo/Burhan Ozbilici)
A woman reacts at the site of an explosion in Ankara, Turkey, Saturday, Oct. 10, 2015. Two bomb explosions apparently targeting a peace rally in Turkey’s capital Ankara on Saturday has killed over a dozen people, a news agency and witnesses said. The explosions occurred minutes apart near Ankara’s train station as people gathered for the rally organized by the country’s public sector workers’ trade union.(AP Photo/Burhan Ozbilici)

A szombati ankarai merénylet három héttel az előre hozott parlamenti választások előtt és egy többszörös biztonsági fenyegetés időszakában történt. A NATO-tagállam Törökország fokozott riadókészültségben áll azóta, hogy „összehangolt háborút” indított júliusban a terrorizmus ellen, azaz nemcsak a délkelet-törökországi régióban folytat fegyveres műveletet, hanem csapásokat mér az Iszlám Állam szíriai állásaira és a PKK észak-iraki bázisaira. Emellett több száz embert vettek őrizetbe Törökországban terrorizmus gyanújával.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work