11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldLefejeztek és keresztre feszítettek tizenkét embert

Lefejeztek és keresztre feszítettek tizenkét embert

hirmagazin_2015-08-16_065025

Az Iszlám Állam (IÁ) fegyveresei szombaton tizenkét embert fejeztek le és feszítettek keresztre, akik a líbiai Szirt városáért folytatott harcokban vettek részt.

E forrás szerint a dzsihadisták további 22 embert „végeztek ki”, akiknek kórházban kezelték a sérüléseiket. Az IÁ harcosai ezután állítólag felgyújtották a kórházat.

Az AFP francia hírügynökség emlékeztet arra, hogy kedd óta heves harcok folynak Szirt birtoklásáért az IÁ fegyveresei és a „helyi harcosok” között. A Líbia középső részén lévő, a fővárostól, Tripolitól mintegy 500 kilométerre keletre fekvő Szirt városát az év elején foglalta el az Iszlám Állam. A héten heves harcok folytak a Moamer Kadhafi szülővárosának tekintett Szirt feletti ellenőrzésért, a csütörtöki összecsapásban például – helyi lakosok elmondása szerint – tizenheten vesztették életüket.

Meglehetősen nehéz azonosítani, hogy kik is azok a „helyi harcosok”. Két nappal korábban hírügynökségi források azt jelentették, hogy az IÁ-val szemben egy ugyancsak szalafista – a Koránt szó szerint értelmező – muszlim csoport harcol, amely a hét elején felfegyverzett helyi lakosokkal együtt rátámadt az Iszlám Állam harcosaira, azzal vádolva őket, hogy megöltek egy tekintélyes szirti hitszónokot.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem