13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSportForma1Leclerc történelmi győzelmet aratott, mégsem teljes a Ferrari öröme

Leclerc történelmi győzelmet aratott, mégsem teljes a Ferrari öröme

Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat, ezzel pályafutása első győzelmét aratta az elitkategóriában.

A 21 éves versenyző a pole pozícióból indulva ért célba elsőként, mögötte az ötszörös világbajnok, címvédő és az összetettben is az élen álló brit Lewis Hamilton (Mercedes) lett a második, míg a finn Valtteri Bottas (Mercedes) a harmadik. A másik ferraris, Sebastian Vettel a negyedik lett.

A Ferrari csapatnak ebben az idényben ez volt az első futamgyőzelme, az olasz istálló a tavaly októberi Egyesült Államok Nagydíja óta most először ünnepelhet részsikert.

A futam előtt egyperces csenddel emlékeztek meg a 22 éves francia Anthoine Hubert-ről, a Renault versenyzőakadémiájának tagjáról, aki szombaton, a hétvége első Forma-2-es viadalán szenvedett halálos balesetet. Később, a verseny 19. körében a nézők felállva tapsoltak Hubert emlékére, mert a fiatal pilóta a 19-es rajtszámmal versenyzett.

A rajtot annak ellenére a legtöbben jól kapták el, hogy a piros lámpák a megszokottnál jóval hamarabb aludtak ki. Leclerc megtartotta a vezető pozíciót, mögötte Vettel és Hamilton csatázott egy rövidet a második helyért, amely a németé maradt, míg negyediknek Bottas zárkózott fel az élen száguldó hármas mögé. Max Verstappen (Red Bull) a rajt után az Eau Rouge kanyar bejáratánál műszaki probléma miatt a gumifalnak csapta a versenyautóját, ezért a versenybírók azonnal a pályára küldték a biztonsági autót, amely a negyedik kör végén állt ki a mezőny elől.

Vettel a 16. körben, az élmezőnyből elsőként kiállt kerékcserére, Leclerc pedig csak a 22. körben kapott friss abroncsokat, így viszont német csapattársa mögé tért vissza a pályára. Hamilton a 23., Bottas pedig a 24. körben járt a boxban. A 25. körben Vettel, Leclerc, Hamilton volt a sorrend az élen, és a Ferrarisok több mint hat másodperces előnyben voltak a Mercedesekkel szemben.

Leclerc néhány kör alatt utolérte Vettelt, akinek rádión szóltak a Ferrari boxából, hogy engedje el monacói csapattársát.

Közben Hamilton is nagy tempóban közeledett Vettelhez, akit a 30. körtől kezdve támadni is tudott, a 32. kör elején pedig meg is előzött.

Vettelt két körrel később egy újabb kerékcserére hívta ki a Ferrari, így Bottas „megörökölte” a harmadik helyet, közben Leclerc hét másodperccel vezetett Hamilton előtt. A brit címvédőnek az utolsó öt körre öt másodperc alá csökkent a hátránya, és rohamos gyorsasággal közeledett Leclerchez, akit azonban már nem volt lehetősége megtámadni.

A világbajnokság jövő hétvégén az Olasz Nagydíjjal folytatódik Monzában.

Nyitókép: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work