Hirmagazin.eu
Főoldal » Lebukott: itt kapták lencsevégre Vasvári Vivit és új udvarlóját – Ő az
Bulvár

Lebukott: itt kapták lencsevégre Vasvári Vivit és új udvarlóját – Ő az

Itt a bizonyíték: tényleg új életet kezdett a szőke szépség a szakítása után

Bizony nem csak üres szavakkal dobálózott Vasvári Vivien (28), amikor azt mondta, hogy sok férfi udvarol neki. Szemfüles olvasó-riporterünk a napokban az egyik fővárosi moziban látta a Feleségek luxuskivitelben sztárját, aki egy fiatal férfival töltötte az estéjét. Talán már meg is van a szőke szépség új párja?

Együtt érkeztek a moziba, sokat nevettek, nagyon aranyosak voltak. Teljesen egyértelmű volt, hogy randiznak, hiszen Vivi szinte megállás nélkül mosolygott, a fiú pedig roppant udvarias és kedves volt vele. Ő vette a jegyeket és a popcornt is. Jó volt rájuk nézni, kicsit olyanok voltak, mint a tinik az első randin. Persze nem tudhatom, valójában mi lehet köztük, de aranyosak voltak. A film után is együtt mentek le a parkolóba, és a liftben szint megállás nélkül beszélgettek – mondta a Blikknek olvasónk.

Olvasónk elárulta, az udvarló roppant gáláns volt, sehol nem engedte fizetni Vivient

Lapunk megkereste Vivient is, aki bár elismerte, hogy egy férfival ment moziba, ennél többet nem akart elárulni.

– Egyik nap tényleg voltunk moziban, de szerintem ennyi elég is egyelőre, idővel úgyis minden kiderül – fogalmazott szűkszavúan a modell, aki korábban elmondta lapunknak, hogy nyitott egy új szerelemre.

Vivi és a fiatalember egész este boldogan nevetgélt!

– Nem zárkóztam be a négy fal közé, és nem is vonultam apácazárdába. Másfél hónapja élünk külön Fecsóval, és bár nem vagyok az a típus, aki rögtön más férfival bújik ágyba, azért most már randizom. Nem szeretnék többet mondani, de van valaki, akivel mostanában találkozgatunk, tőle kaptam a virágot is – mondta nemrég a Blikknek Vivien.

A modell egy hónapja szakított kisfia, Edward édesapjával, Fecsóval, és a pár már külön is költözött. Úgy látszik, kapcsolatuk menthetetlen, hiszen már a válási papírokat is beadták. Főleg, miután a korábban bérelt lakásuk bérleti szerződését Fecsó Vivien tudta nélkül mondta fel, így novemberben a modellnek költöznie kell a két kisgyermekével. Ennek ellenére nem omlott össze, új életet kezdett, amibe már az ismerkedés is belefér, erről Vivien egyik barátnője mesélt lapunknak.

Barátnője szerint a szakítása után Vivien felszabadult, ez az esti randin is látszott rajta

– Semmit nem akar elkapkodni, és nem pótapukát keres a gyerekeinek. Vivien fiatal, vágyik a szeretetre, törődésre, gondoskodásra, mert jó ideje nem kapta meg ezt a párkapcsolatában. Felszabadultabb, amióta nem él együtt Fecsóval, és randizgat, szinte sugárzik a boldogságtól. Persze mindig a gyerekei a legfontosabbak neki, ezért szigorúan csak este fér bele egy találkozó, amikor Edward és Ariana már alszik – mesélte Vivien barátnője

Videoklipben szerepel

Új szerepben próbálta ki magát a közelmúltban Vasvári Vivien, aki Varga Viktor új videóklipjében kapott szerepet. A szőke bombázó a csábító nő szerepét játssza, s bár a videó elkészültekor szinte egész nap forgattak, nagyon élvezte a munkát.

Forrás, fotó: Blikk.hu

Hasonló hírek

Nyilvánosan alázta meg saját fiát a kegyetlen anya! + VIDEÓ!

Mazsi

Szinetár Dóra nagyon komoly döntést hozott, most dőlt el a sorsa

Mazsi

Az egész világ erre vár, mégsem árulják el

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------