13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségLebukott a startup-csoda, milliárdokkal verhették át a befektetőket

Lebukott a startup-csoda, milliárdokkal verhették át a befektetőket

Komoly egészségügyi áttörést ígért a cég, melyet legutóbbi tőkeemelésekor mintegy 9 milliárd dollárra értékeltek. Az egyik legnagyobb befektető, egy drogérialánc már kínálta is üzleteiben a szolgáltatást, amikor kiderült, csalással érhették el, hogy a technológia pontosnak tűnjön. Az ügyben a pénzügyi felügyelet a befektetők, a szövetségi ügyészség pedig az állam félrevezetése miatt indított vizsgálatot. 

Lebukott a startup-csoda, milliárdokkal verhették át a befektetőket

Egy átlagos vérvételkor levett mennyiség egy ezredéből, mindössze néhány csepp vérből szinte minden tesztet el tud végezni a Theranos nevű startup innovációja – legalábbis a cég ezt állította az Edison névre keresztelt laboratóriumi eszközről.

A céget 2003-ban alapította Elisabeth Holmes, aki jelenleg is többségi tulajdonosa és ügyvezetője a vállalkozásnak. A startup egy évtizede gyűjtötte már a befektetéseket, amikor 2013-ban partnerségre lépett az USA legnagyobb drogériahálózatával, a Walgreens áruházlánccal. Azóta már mintegy 40 üzletben nyíltak a Theranos szolgáltatásait kínáló úgynevezett wellness központok, így a drogériák már a startup elsődleges értékesítési csatornáinak számítanak.

Valószínűleg komoly meglepetést okozhatott a Walgreens székházában, amikor megérkezett a szövetségi ügyészek idézése. A nyomozás során arra keresték a választ, mit is mondott pontosan a Theranos, amikor meggyőzte a befektetőket arról, érdemes nekik pénzt adni.

Stockphoto_-_!!EDITORIAL!!_-_Theranos_-_Elizabeth_Holmes_-_nagyító_-_internet_-_Forbes_-_hírportál
Elizabeth Holmes a Forbes magazin oldalán

Hasonló papírt kapott New York állam egészségügyi hivatala is, ugyanis a startup korábban hozzájuk fordult laboratóriumi engedélyért – amit egyébként soha nem szerzett meg.

Kilógott a lóláb a mozdony belsejéből

A The Wall Street Journal szerint már 2014-ben kétségek merültek fel a Theranos gyakorlatával kapcsolatban, miután több alkalmazott azt állította, a cég hagyományos technológiával mért eredményeit állította be úgy, mintha saját fejlesztésű eszközének adatai lennének.

A cég állítólag hasonló módszerrel próbált megszerezni egy laboratóriumi pontosságot igazoló tanúsítványt is, ez azonban nem sikerült. Ha valóban bebizonyosodnak ezek az állítások, akkor az egészségügyi hivatal megtévesztése miatt akár szövetségi büntetőper is kikerekedhet a dologból.

Budapest, 2012. március 8. Vért vesznek egy önkéntes véradótól az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) XI. kerületi, Karolina úti központjában. Az OVSZ állami feladata a vérellátás megtervezése és megszervezése, az egészségügyi intézmények vérrel és vérkészítményekkel való ellátása az ország egész területén. MTI Fotó: Mohai Balázs
Budapest, 2012. március 8.
Vért vesznek egy önkéntes véradótól az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) XI. kerületi, Karolina úti központjában. Az OVSZ állami feladata a vérellátás megtervezése és megszervezése, az egészségügyi intézmények vérrel és vérkészítményekkel való ellátása az ország egész területén.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Itt vér fog folyni – ha beigazolódik a gyanú

Nyomoz a pénzügyi felügyelet is

A Securities and Exchange Commission (SEC) is vizsgálatot indított, ugyanis a cég csúnyán átverte a befektetőket, ha tényleg valótlan állításokkal vette rá őket, hogy beszálljanak az üzletbe. A Theranost legutóbbi, 2014-es feltőkésítésekor mintegy 9 milliárd dollárra értékelték, az alapító Elizabeth Holmes pedig ebből kifolyólag valamivel több mint feleekkora vagyonnal bír.

A Theranos az ügyben annyit közölt, hogy együttműködik a hatóságokkal, a többi érintett ugyanakkor nem fűzött kommentárt az esethez.

A történetről beszámoló lap megjegyezte: az idézések és a nyomozás még nem jelenti azt, hogy az ügyészek vádemelést is kezdeményeznek az ügyben. Közeli forrásokra hivatkozva azt írták, hogy a vizsgálódás egyelőre még a korai szakaszban tart.

 

Forrás: Pr7/WSJ

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem