17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóLebukott a bűnbanda: közel egymilliárd forintos áfacsalás miatt emeltek vádat

Lebukott a bűnbanda: közel egymilliárd forintos áfacsalás miatt emeltek vádat

A fő gyanúsított előzetesbe került, egy másik férfi meghalt.

Kilencszázhúsz millió forintos áfacsalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) egy Győr-Moson-Sopron megyei bűnbanda ellen. A banda tagjai ipari repceolajjal kereskedtek, de áfát nem fizettek. A hírről a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóság sajtóreferense számolt be.

Három embert vettek őrizetbe különösen nagy értékű költségvetési csalás miatt,

közülük a fő gyanúsított előzetes letartóztatásba került, az egyik férfi meghalt.

További két cég stróman ügyvezetőjét jelenleg is körözi a rendőrség.

A bűnbanda tagjai – összesen négy cég – európai uniós országokból nettó áron vásárolták meg a repceolajat, majd cégről cégre bruttó áron számlázták tovább, de az áfát nem fizették meg. A fiktív számlázással az volt a céljuk, hogy a beszerzéseket belföldi beszerzéseknek álcázzák, kijátszva ezzel az uniós áfaszabályokat.

A NAV munkatársai mintegy húsz helyszínen tartottak házkutatást, a céghálózat vezetőjét a NAV kommandósai fogták el, mert felmerült a gyanú, hogy fegyvert használ és drogot rejteget.

A hálózat vezetője, aki a háttérből irányította a cégeket, a halmazati szabályok miatt 12 év szabadságvesztést is kaphat.

Forrás: Szeretlek Magyarország

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem