15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekLázár: még milliók indulhatnak útnak Európa felé

Lázár: még milliók indulhatnak útnak Európa felé

forrás: MTI

Európának és Magyarországnak arra kell készülnie, hogy a következő időszakban további milliók indulhatnak még útnak Európa felé, ezért hosszú távú, tartós intézkedésekre van szükség – emelte ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint honvédelmi és rendészeti bizottságának együttes ülésén.

A miniszter kiemelte: a szíriai, iraki, afganisztáni, pakisztáni és a balkáni helyzet nyomán látszik, hogy nem egyszeri intézkedésekre van szükség. Európát egy tartós népvándorlási hullám érte el – tette hozzá.

A miniszter azt mondta: az elmúlt tíz év lépései vezettek ehhez a helyzethez: az Európai Bizottság baloldali politikája, amely szerint bárkit be lehet engedni az unió területére. Az Európai Unió csődöt mondott a helyzet kezelésében, maga jelenti a problémát, képtelen megvédeni saját határait – hangsúlyozta Lázár János.

Több mint húsz állami vezető jelent meg

Több mint húsz állami vezető jelent meg kedd délelőtt az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint honvédelmi és rendészeti bizottságának együttes ülésén, melyen a déli határszakasz védelmével kapcsolatos intézkedésekről tájékozódtak.

Megjelent mások mellett Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Hende Csaba honvédelmi, Trócsányi László igazságügy-miniszter, Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, Kontrát Károly, Papp Károly országos rendőrfőkapitány, Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök, Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója, Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója, valamint a katonai és polgári titkosszolgálatok vezetői.

A nagy sajtóérdeklődés mellett kezdődött ülésen Lázár János azt mondta: a kormány arra készült, hogy ebben a nagy közérdeklődést érintő témában – ameddig lehetséges – nyílt ülés keretében szeretnének tájékoztatást adni a déli határszakasz védelmének műszaki és jogi intézkedéseiről.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem