8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSportSporthirek„Látni akartam a pszichológusomat, nem értettem, mi történik velem”

„Látni akartam a pszichológusomat, nem értettem, mi történik velem”

forrás: Autósport

Az utóbbi évek egyik legnagyobb tömegbalesetét idézte elő Spában – mára viszont csapata vezérévé vált. Ki gondolta volna, hogy az akkori Romain Grosjean ekkora változáson megy majd keresztül? Elmondta, miként jutott idáig!

hirmagazin_2015-08-18_110058
Romain Grosjean (Fotó: Charniaux / XPB Images)

Romain Grosjean mindmáig az utolsó olyan versenyző, akit pályán elkövetett vétsége miatt az FIA eltiltott egy versenytől. A francia a soron következő Belga Nagydíj helyszínén, Spában hibázott nagyot 2012-ben, amikor is a rajtot követő helyezkedésben összeért Lewis Hamiltonnal, belecsúszott ellenfeleibe, óriási tömegbalesetet idézve elő, s levegőbe emelkedő autójával kis híján eltalálva Fernando Alonso fejét. Miután abban az évben ez már a sokadik balesete volt, Grosjeannak végül ki kellett hagynia a következő Olasz Nagydíjat.

Noha e nehéz időszaka már igencsak távoli emlék, s ő pedig érett, megbízható versenyzővé vált, Grosjean ettől függetlenül vélhetően sosem fogja feledni a három évvel ezelőtti eseményeket. Már csak azért sem, mert életre szóló leckét kapott akkor. „Látni akartam a pszichológusomat, segítségre volt szükségem, mert nem értettem, mi történik velem” – emlékezett vissza az Autosportnak a spái hétvégéjét követő nehéz időszakra. „Ha megfelelő módon dolgozol, ha ezt érzed és meg is érted, akkor látni fogod, hogy minden jobban megy. Aztán jön a következő lépés, és fokozatosan egyre többre leszel képes. Ez olyan, mintha a szerszámos ládádban elsőre csak csavarhúzó lenne, aztán fokozatosan egyre több szerszámot adsz hozzá. És bármilyen helyzet is adódik, végül egy sor eszközből választhatod ki a megfelelőt – miközben korábban még csak egy állt rendelkezésedre.”

Grosjean mára érezhetően jól használja szerszámosládája eszközeit. Miután 2012 végén hosszas huzavona után a Lotus úgy döntött, megtartja őt, 2013-ban valósággal megtáltosodott, s az év második felében Kimi Räikkönent szorongatva lett gyakori vendége a dobogónak. Azóta pedig Pastor Maldonadót homályosítja el, s az enstone-i alakulat vezérévé vált. Elmondása szerint hogy szinten tartsa magát, továbbra is látogatja sportpszichológusát. „Mindenről beszélgetünk. Akár a gyerekkorról, akár a versenyek rajtjairól is, de lehet szó pletykákról, otthoni problémákról, az alvásról is. Csak csevegünk, aztán valami hirtelen előjön, ő pedig rájön, hogy ez gátol valamiben, és segít megoldani azt” – magyarázta Grosejan.

Végül pedig hozzátette, érzése szerint a mentális felkészülés ezen formája nemcsak jobb versenyzővé tette őt, de egyúttal emberként is komoly változást eredményezett nála. „Ha otthonról valamilyen problémával érkezel meg a versenypályára, az az autóba ülve kitörhet belőled. Ha viszont minden tiszta és jól megy, akkor sokkal óvatosabb lehetsz, képes vagy jobban átlátni a dolgokat, jobban reagálni, szóval ez az egész összefügg egymással. Engem ez jobb versenyzővé, jobb apává, jobb férjjé, és remélhetőleg jobb emberré tett” – méltatta pszichológusa munkáját a francia.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem