Image default
Gazdaság

Lakásáfa: készülhetnek a családok a komolyabb segítségre

Valósággal felforgatta az újlakás-piacot a néhány héttel ezelőtti bejelentés, miszerint 2019 végétől nem tervezi a kormány az 5 százalékos áfakulcs meghosszabbítását az új építésű lakások esetében.

Lakáshelyzet. Házak, tömbházak Budapesten. Kép: Hirmagazin.eu
Lakáshelyzet. Házak, tömbházak Budapesten. Kép: Hirmagazin.eu

Varga Mihály akkor úgy fogalmazott, hogy a kedvezmény alapvető célja az volt, hogy a “népességfogyás lassuljon, forduljon meg, demográfiai változás legyen, amit a lakások építésével kössenek össze. Az ingatlanbefektetők és a külföldi lakásvásárlók támogatása nem volt célja a kormánynak”. Ebből már akkor is lehetett sejteni, hogy ha a lakásáfa meg is szűnik, valamiféle kompenzáció várható helyette, amiről most további részleteket közölt a Figyelő.

A Pénzügyminisztérium Figyelőhöz eljuttatott válaszából kiderül, hogy a kormány folyamatosan vizsgálja, hogy a CSOK-ot milyen új elemekkel tudja majd kiegészíteni a várható kompenzáció kapcsán. A konkrét eszközökről még nem született döntés, de nagyon valószínű, hogy a CSOK rendszerén keresztül, a gyerekszámhoz kötve érvényesíthetik a támogatást.

Lakáshelyzet. Házak, tömbházak Budapesten. Kép: Hirmagazin.eu
Lakáshelyzet. Házak, tömbházak Budapesten. Kép: Hirmagazin.eu

A fő kérdés viszont az, hogy mi lesz az átmeneti időszakban azokkal a lakásokkal, amelyek már építés alatt állnak, de az áfakulcs megemeléséig várhatóan nem készülnek el. A 2019. december 31-ig átutalt vételárrészleteket nem terheli a megemelt áfa, az az után kifizetett részletekre viszont már kiterjed. A kivitelezők erre reagálhatnak úgy, hogy előre elkérik a teljes vételár legnagyobb részét, a vásárlók viszont mindezt túl kockázatosnak találhatják, sőt ezt tovább nehezítheti a banki hitelekhez való hozzáférés is, mivel egyáltalán nem biztos, hogy a vásárlók saját zsebből ki tudják fizetni a vételár legnagyobb részét.

A 2020 utáni időszakot illetően azonban a szakértők is egyetértenek azzal, hogy mindenképpen visszaesés várható a lakásépítésekben, a kérdés csak annak mértéke lesz. A kompenzációval kapcsolatban viszont az sem egyértelmű, hogy a mostani költségvetési rendszerben honnan lesz minderre keret.

Lakáshelyzet. Házak, tömbházak Budapesten. Kép: Hirmagazin.eu
Lakáshelyzet. Házak, tömbházak Budapesten. Kép: Hirmagazin.eu

2018.07.05 08:27Összegyűjtöttük: minden, amit a lakásáfáról tudni érdemes
2018.07.06 09:30Pánik az áfa körül: a bankodon fog múlni, mennyibe kerül a lakásod
2018.07.11 16:10Lakásáfa ingyenmilliók – Aki szül, megkapja!?
2018.07.16 15:02Több tízezer magyar lakás sorsa forog kockán! Mi lesz az otthonokkal?

Forrás: portfolio.hu

Hasonló hírek

Öreg autókat hozunk külföldről

Edit

Felpörgetik a turizmust a vizes vb-re érkezett turisták

Mazsi

Olasz borokat zárolt a minisztérium

info