5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőBulvárLajcsi felszólalt a tárgyaláson, ám a bírónak nem tetszett, ami elhangzott –...

Lajcsi felszólalt a tárgyaláson, ám a bírónak nem tetszett, ami elhangzott – részletek

Budaörs – Két év, négy halasztás és két érdemi tárgyalás után ma reggel újra kezdetét vette Galambos Lajos büntető pere: a zenészt 30 millió forint értékű áram-, víz- és gázlopással gyanúsítják, ami miatt korábban 125 napot töltött rács mögött.

Ahogy azt korábban megírtuk, a bíróváltást az indokolta, hogy az eddig a büntetőügyet tárgyaló bírót, dr. Liziczay Sándort az Érdi Járásbíróság elnökévé nevezték ki, így a Budaörsi Járásbíróság büntető bírája, dr. Vass László vette át az ügyet, amelynek teljes iratanyaga több mint 56 ezer oldalt tesz ki.

Úgy tűnt, dr. Vass László vette a fáradtságot a hatalmas anyag tanulmányozására.

– Igyekeztem kijegyzetelni az eddig történteket – közölte az új bíró, aki megkezdte 35 oldalas összefoglaló jegyzetének felolvasását. A 11 vádlott közül időközben ketten elhaláloztak, de a tárgyalásra csak négyen jöttek el.

A vád ismertetése közben már volt fennakadás: Lajcsi az első adandó alkalommal észrevételt tett, amit később – amikor a bíró felolvasta korábban tett vallomását – visszavont.

„Borzasztó volt végighallgatni az aljas vádakat, a feleségem nem 94 óta a bűntársam, öt évvel később, 1998-ban ismertem meg. A vádhatóság, remélem, korrigálja ezeket az eljárási hibákat” – mondta a tárgyaláson Lajcsi.

A bíró kérte, hogy tartózkodjon a bíróság minősítésétől. Az ügyvédje elnézést kért a viselkedéséért.

Forrás: Blikk.hu

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work