5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárLagzi Lajcsi neje kiborult: férje ezt tervezi

Lagzi Lajcsi neje kiborult: férje ezt tervezi

Laj­csi azt mondja, senki sem be­szél­heti le arról, amit a fe­jébe vett.

Emberpróbáló vállalkozásba fog Galambos Lajos: nekivág a spanyolországi zarándokútnak, a Caminónak és elhatározása szerint annyi kilométert tesz meg, ahány napot börtönben töltött. Családtagjai nem örülnek az ötletnek.

A nejem kiborult, de a gyerekeink is bolondnak tartanak, hogy ebben a hideg, szeles, esős időszakban vágok neki az El Caminónak. A rosszakaróim biztos azt gondolják, a bírósági ügyem miatt megyek vezekelni, ami így nem igaz

– magyarázta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett zenész, aki közüzemi csalás vádjával 2015 szeptemberében került előzetes letartóztatásba, és 122 napot töltött a székesfehérvári börtönben.

„Ezért is döntöttem a százhuszonkét kilométeres szakasz mellett – vázolta Lajcsi. – Könnyes szemmel ébredtem a cellában 2015. december 7-én, a legidősebb gyermekem születése napján. Emésztett, hogy nem ölelhettem át. Imádkoztam, amikor kivezettek a fegyház háromszor három méteres belső udvarára, a napi sétára, majd látomásként villant át a tudatomon, az El Camino segíthet rajtam.

Lajcsi szándékosan tervezte az indulást Boglárka lánya születésnapja utánra.

„Készen állok! A feleségem szerint a napi húsz-harminc kilométeres gyaloglás túl nagy megerőltetés nekem, de ez is csak erősített a hitemben. Ha esik, ha fúj, nem adom fel!” – mondta a sztár a Blikknek.

Forrás: Ripost

Fotó: SuperTV2

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work